A kínai központi kormányzat legújabb iránymutatása szerint az embernek kerülnie kell a hivalkodást, a gazdagság szembetűnő mutogatását. Nosza rögtön be is zuhantak a Rolls-Royce értékesítések, de a prémiummárkák eladásai is megtorpantak.

A brit márka számára azért is nagyon fájdalmas a lépés, mert 2014 eleje óta a kínai volt a legnagyobb piaca, ahol hirtelen 15 százalékkal csökkent az értékesítése – csökkenteni is kellett a termelést Goodwoodban. A Phantom globális értékesítése az idei első negyedévben 13 százalékkal csökkent 781 autóra, míg a Rolly-Royce márka értékesítése 12 százalékkal emelkedett, 4063 autó volt – a Wraith és Ghost modellek népszerűségének köszönhetően. “Ott van a pénz, csak az emberek nem akarják azt mutogatni azzal, hogy Rolly-Royce-szal furikáznak” – nyilatkozta a helyzetről Peter Schwarzenbauer, a BMW igazgatótanácsának Rolls-Royce márkáért felelős tagja. A kínai intézkedés egyébként nem csak a brit márkát érinti, de kétségkívül ott a legjelentősebb a hatása. Az Audi eladásai például 2015 júniusában példátlan módon csökkentek Kínában, de a BMW és a Mercedes is megtorpant. Ez egyébként azért is különösen fáj a prémium- és luxusautók gyártóinak, mert a kínai ügyfelek jellemzően a fullextrán felül szívesen rendeltek egyedi belső kialakításokat, ami extraprofitot jelentett.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!