Nagyon büszkék a Byd autógyár mérnökei legújabb alkotásukra, ennek megfelelően olyan rémisztő megjelenésű és méretű króm hűtőrácsot biggyesztettek a kocsi elejére, ami még egy felhős éjszakán is képes elvakítani az embert. Ha a papírformát nézzük, ez indokolt is, hiszen a világ legerősebb hibrid SUV-jét hozták össze.

Egészen mostanáig a Porsche Cayenne S Hybrid volt ennek a piaci szegmensnek a királya, 333 lóerős rendszerteljesítményével, 6,5 másodperces 100-ra gyorsulásával és 8,2 l/100 km-es fogyasztásával. Azonban nem egyszerűen a második helyre taszítja ezt az új Byd Tang, hanem a futottak még közé: 354 lóerőt tud a kínai versenyző, a 100 km/órás sebességet 5 másodperc alatt futja meg, és szabványos átlaga 2 l/100 km (!!!).

Az elvakult németautó-hívők persze jönnek a kifinomultsággal meg a minőséggel, de ha figyelembe vesszük, hogy a Cayenne hibrid ára extrák és adók nélkül is több, mint 83 ezer euró, azaz 25 millió Ft, a Byd Tang pedig fullextrásan – nincs is más – 265 000 jüan lesz (ősszel indul a forgalmazás), azaz 9,5 millió Ft, megbocsájtható a némileg túlspilázott megjelenés. A Byd Tang belső égésű motorja egyébként és 205 lóerő/320 Nm csúcsteljesítményű, 2,0 literes négyhengeres turbó, az elektromotor a Byd Qin-ből már ismert, 149 lóerő/200 Nm teljesítményű egység.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!