A kínai Shenzen városában gondolta úgy a képeken látható Ferrari 458 Italia sofőrje, hogy a világon nincs nála jobb autóvezető, és hogy neki csuklóból megy a zsúfolt városi utcákon való cikázás. Tévedett.

A nyitóképen látható kék színű menetrendszerű autóbusz befelé szeretett volna sávot váltani, amikor a ferraris megpróbálta balról kikerülni. Azonban nagyon rosszul mérte fel a távolságokat, és a busz bal hátsó részének ütközve sikerült kiszakítania a helyéről a saját jobb első kerekét futóművel együtt.

Miután ilyen hirtelen véget ért a száguldása, rögtön megpróbálta eltávolítani a rendszámtáblát takaró rongyot – Kínában megszokott gyakorlat, hogy a közlekedési kamerák ellen ilyen módon védekeznek a szellemileg kihívásokkal küzdő autóvezetők. Azonban pechjére olyan jól odarögzítette a rendszámtábla elé a rongyot emberünk, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel, azaz szabad kézzel nem tudta azt eltávolítani. Szóval baleset okozása és a gyorshajtás mellett a hatósági jelzés eltakarása miatt is felelnie kell a Ferrari tulajdonosának. Aztán még a kerekét is magának kellett visszagurítania.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!