A harmincas évek szivarszerű versenyautói és az ötvenes években elképzelt „fantasztikus automaták” ihlették a Morgan által készített villanymotoros háromkerekűt, előbbi abból következik, hogy a hatalmas V2-es híján újjá kellett tervezni a megjelenést, utóbbi pedig a helyi károsanyag-kibocsájtás nélküli hajtásból következik – annyi a változás, hogy nem atomreaktorral képzelik el az energiaellátást.

Nem egyszerűen lecserélték a benzinmotort villanyosra, közvetlenül a hátsó kerék előtt helyezkedik el a 63 lóerős egység. A jármű orrában a lítuium-ion akkumulátort helyezték el, a kocsi elején ennek a hűtőbordái láthatóak. A karosszéria túlnyomó része alumíniumlemezből készült, a fedeleket karbonból sütötték, ennek köszönhetően könnyű, kevesebb mint fél tonna a saját tömeg – a benzinmotoros változat tömege 525 kg.

A 20 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor egy feltöltéssel mintegy 240 km megtételére teszi képessé az EV3-ast, a 63 lóerős villanymotor 9 másodperces 100-as sprintet és 145 km/h-s csúcssebességet biztosít. Valamikor az idén kezdik meg a Morgan első elektromos járművének sorozatgyártását, a dátumot később árulják el a vételárral együtt – várhatóan a benzinmotoros változat is megkapja majd az alacsony tömegű részegységeket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Hozzászólások