Egy újabb év, egy újabb autómárkával bővítette kínálatát a Gablini Csoport. Idén kezdték meg az Aston Martin márka forgalmazását hazánkban, 2021-ben pedig egy újabb brit márkával, a LEVC-cel bővítik a kínálatot. A betűszó mögött a London Electric Vehicle Company rejtőzik, az egykor a London Taxik gyártásáról híres cég mára a kínai Geely konszernhez tartozik, és a taxi mellett személyautót és újabban már haszonjárművet is kínál plug-in hibrid hajtással.

Mindhárom típus elérhető lesz majd a Gablini Csoportnál, tehát a TX taxi és Shuttle névre hallgató személyszállító kivitele, illetve a VN5-ös is megvásárolható-szervizelhető lesz majd a márkakereskedésben. Az autók különlegessége az alumínium karosszéria, hajtásukról a Volvókban is használt hálózatról tölthető hibrid hajtás gondoskodik; nagyobb kapacitású akkumulátort használnak. A VN5-ös haszonjármű 98 km-es elektromos hatótávval rendelkezik, 5,5 köbméteres rakterébe két Eur-raklapot lehet könnyen behelyezni, a terhelhetősége 830 kg.