A Maserati testvérek egy évszázaddal ezelőtt alapították meg Milánóban a Societa Anonima Officine Alfieri Maserati nevű céget – gyárat csak az első világháborút követően építettek Bolognában – a vezéralak Alfieri Maserati volt, aki műszaki zseninek számított.

Az ő nevét kapta a Genfi Autószalonon bemutatott kupé, amely hivatalosan csak tanulmány, nemhivatalosan pedig az olaszok 2016-ban várható új autója. Mármint ami a megjelenést illeti, a teljesen működőképes járművet pont az általa leváltandó GranTurismo MC Stradale alapjára építették fel. A tengelytávot 24 centivel rövidítették le 2,7 méterre, a teljes hossz 4,59 méter, a szélesség 1,93 méter, a magasság 1,28 méter.  4,7 literes V8-as szívómotorhoz nem nyúltak, az továbbra is 460 LE/520 Nm teljesítményű, a hatfokozatú, robotizált váltót is átvették.

A torinói Maserati Centro Stile-ben fiatal formatervezők egy kis csoportja készítette el a karosszériát, a formatervezőket Marco Tencone irányította, a projektfelelős Lorenzo Ramacotti volt. A példakép a Pininfarina által készített, 1954-es Maserati A6 GCS-53 versenyautó volt, annak arányait próbálták megidézni. A minimalista stílusú belső térnél az 1959-es 5000 GT adta az ihletet, persze itt már beköszöntött a digitális korszak.

Ha ebben a formában nem is valósul meg a Maserati Alfieri, nagyon hasonló lesz majd az a kupé, ami két év múlva érkezik. A legjelentősebb változás mindenképpen az lesz, hogy a Ghibli és Quattroporte limuzinok alatt is használt technikát kapja majd az újdonság, és onnan jönnek majd a turbós V6-os és V8-as erőforrások is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!