Noha napokon belül várható a Mercedes S-osztályának felfrissítése, a Mercedes-Maybach S 600 Pullmann Guard bejelentésével nem várták meg ezt, még a régi megjelenéssel és műszaki tartalommal ismerhetjük meg a szupergazdagok gyárilag páncélozott luxusautóját. Egyébként a reménybeli vásárlók nem ezt az autót kapják, amit most megismernek, hiszen mire 2017 második felében megindulnak a kiszállítások, már a felfrissített S-osztály lesz a piacon. Az biztos, hogy egy vásárlóval kevesebb lesz, hiszen Vlagyimir Putyin hamarosan saját fejlesztésű páncélozott limuzinba ül át.
guard2
Az átlátszó és nem átlátszó részeken is a VR9-es védelmi kategóriának megfelelő páncélozást kapott a Mercedes-Maybach S 600 Pullman Guard, a jármű alatti robbanás esetén az ERV 2010-es követelményekben leírt védelmet nyújtja. Mivel már kezdettől fogva számoltak a páncélozás lehetőségével, a belső térben nincs eltérés a normál autóhoz képest. Kívülről se látható az extra védelem, mindössze az utal a páncélozásra, hogy a hátsó rész üvegezése sötét – ez egyébként extraként elérhető a nem páncélozott kivitelhez is. A hatalmas méretű limuzin saját tömege 5,1 tonna, a terhelhetősége ehhez képest elenyésző, mindössze 500 kg. A hátsó ajtók villanymotoros rásegítést kapnak, hogy könnyedén lehessen feltárni őket, a vaskos ablakokat hidraulikus emelők mozgatják.
guard3
Már a gyártás során bekerülnek az extra védelmet adó acéllemezek a karosszériaváz és a külső lemezek közé, azok kellő átfedéssel rendelkeznek, így nincsenek gyenge pontok a védelemben. Speciális aramid betétek akadályozzák meg, hogy szilánkok repüljenek az utastérbe, az ablakok belső felén átlátszó műanyag fólia szolgál erre a célra. Amíg az egyszerű Mercedes-Maybach S 600 Pullman vételára félmillió euró alatt van, a Guard változat 1,4 millió euróba kerül. Itt is lehet kérni extrákat, de olyanokat, mint az állami autó konvojban közlekedéséhez szükséges megkülönböztető jelzés, vagy épp a külső levegőtől független légellátás az utastér számára. Az 530 lóerős biturbó V12-es többre lenne képes, de a speciális nagy teherbírású abroncsok miatt elektronikusan 160 km/h-ra korlátozzák a Guard változat végsebességét.

guard4

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!