Manapság már gyerekjáték az autóvezetés, amit a Norvégiában, Dokka városában most történt eset is bizonyít. Egy 10 éves fiú egy hajnalon fogta magát, és úgy döntött, meglátogatja nagyszüleit. Persze nem egyedül, a 18 hónapos húgát is berakta szülei autójába, majd útnak indult a korai reggelen Valdres városa felé.

A mintegy 70 kilométeres utazásból csak 10 km-t sikerült megtennie, ekkor ugyanis a hóval teli árokba hajtott, ahonnan saját erőből nem jutott ki a gépkocsi. Egy hókotró vezetője talált rá az elakadt autóra, és annak ránézésre is túlságosan fiatal sofőrjére, aki azért annyira észnél volt, hogy megpróbálta magát kimagyarázni szorult helyzetéből: Ő egy mesebeli törpe, aki otthon felejtette amúgy létező jogosítványát. Ez a válasz nem győzte meg az útkezelő munkatársát, aki értesítette a rendőrséget, ahol gyorsan összeállt a kép.

A reggel 6 órakor ébredő szülők döbbenten vették észre, hogy mindkét gyermekük és az autójuk is hiányzik, és kétségbeesetten telefonáltak a Vest Oppland körzet rendőrségére, ahol már “várták” az aggódó szülők telefonját. A gyermekeknek nem esett bajuk, és miután kihúzták az árokból kiderült, hogy az autó is megúszta sérülés nélkül a kalandot. Senkit nem büntettek meg, de arra megkérték  szülőket, a jövőben lehetőség szerint olyan helyen tartsák a kocsi kulcsát, ahol illetéktelen személy nem fér hozzá.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!