1948. június 8-án kapta meg a rendszámát az első Porsche nevet viselő sportkocsi, a középmotoros 356 No.1 prototípus, ettől a naptól kezdve számítja saját történetét az autógyártó. A 70. születésnapon mutatták be az aktuális 911 alapján épített Speedster tanulmányt, amelyet retrós részletekkel dobtak fel. Erről minden bizonnyal le kell majd mondania a sorozatgyártású változat vásárlóinak, hiszen a gyár ugyan következetesen egyedi tanulmányról beszél, a kémfotók tanúsága szerint több prototípust is futja a kötelező tesztköröket – a kifutó generáció megkoronázása lehet a szigorúan limitált darabszámban készülő Speedster.

Egy Carrera 4 Cabriolet volt a kiindulási alap, amelyet nem csak a tetejétől és hátsó üléseitől fosztottak meg, de az első sárvédők, a csomagtérfedél és az ülések mögötti új burkolat is mind karbonból készül. Utóbbi két domborítása között helyezkedik el egy apró, huzatmentesítő plexilap, amelybe az ünnepi esemény logóját gravírozták.

Új helyen, a csomagtérfedél közepén helyezkedik el a benzinbetöltő-nyílás, a fényszórók búrájába X-alakú minta került, a Talbot-stílusú külső krómtükrök vannak az ajtókon. Arany színű Speedster feliratot és a korai versenyautókra utaló, ezüst-fehér fényezést kapott a Porsche 911 Speedster prototípus, amelynek utasterét egy, nyolc ponton rögzítendő vászonnal lehet óvni az időjárás viszontagságaitól.

A felfüggesztést a 911 GT3-ról vették át, a 4,0 literes, szívó boxermotor pedig a versenyautókat fejlesztő részleg szállította, annak a teljesítménye meghaladja az 500 lóerőt, a leszabályozási fordulatszám pedig 9000/perc. A hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó is a GT-fejlesztők terméke.