Ahogy az a szuperautók világában lenni szokott, a környezetvédelmi előírások miatt szükséges hibrid hajtás nem csak a fogyasztás csökkentésére használják, de bizony a teljesítményt növelik. A Lamborghini például most mutatja be első hibrid prototípusát, és az Asterion LPI910-4-gyel kapcsolatban a 910 lóerős rendszerteljesítményt szeretik hangsúlyozni.

Ehhez a manapság is használt, Győrben gyártott 5,2 literes, V10-es szívómotort és három elektromotort kombinálnak; a benzinmotor 610 lóerős, és ezt további 300 lóerővel toldják meg az elektromotorok. Kábeles hibridről lévén szó, akkumulátoról mintegy 50 km-t tud megtenni az autó, ilyenkor 125 km/h az elérhető csúcssebesség – egyébként 320 km/órás tempóval száguldhat a kupé. Ha minden erőforrás együtt dolgozik, akkor 3,0 másodperc alatt képes 100-ra katapultálni az Asteriont, és az európai mérési ciklus alapján 4,12 l/100 km a fogyasztása. A hibrid rendszer (akkumulátor, töltő, vezérlőegység, elektromotorok) tömege 250 kg.

A karosszériával kapcsolatban a legnagyobb újdonság, hogy alig pár élt használtak csak a formatervezők, és újra látunk domború felületeket, amelyeket jól kiemel a Blue Elektra fantázianevű fényezés, amelynél a lakkban nagy méretű kristályok szórják a fényt. Az utastér kialakítása minimalista, de azért nem feledkeztek meg a nemes anyagokról: elefántcsont- és barna színű bőr, alumínium, karbon, titánium. A kormánykerék formáját a Miura volánja inspirálta, de itt van egy kapcsoló, amellyel az üzemmódok közül választhat a sofőr: Z (Zero – nulla károsanyag-kibocsájtás), I (Ibrido – hibrid) vagy T (Termico – belső égésű motor). A középkonzol valójában egy kivehető táblaszámítógép.

A névválasztásnál a görög mitológiát hívta segítségül a Lamborghini, hiszen az Asterion a bika-ember hibrid lények neve. Az LPI szavak magyarázata a „longitudinale posteriore ibrido” kifejezés, tehát hosszában hátra beépített hibrid hajtás. Ezen felül a rendszerteljesítményt és a hajtott kerekek számát tartalmazza még az elnevezés. Nem tudni, mi lesz a teljesen karbon karosszériás Asterion LPI910-4 sorsa, lehet, hogy a Huracán és az Aventador közé pozicionálják, de az is lehet, hogy megmarad egyedi alkotásnak. Bár biztos lesz pár olyan gazdag autórajongó, aki utóbbi esetben rendel majd magának egy ilyet a Lamborghini egyedi autókat gyártó részlegétől…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!