A kínai Techrules cég kifejezetten az elektromos hajtások és ezzel kapcsolódó rendszerek fejlesztésére jött létre, ezen belül most épp a turbinás hatótáv-növelő rendszerüket szeretnék a középpontba helyezni a Genfi Autószalonon bemutatkozó Ren RS nevű hiperautóval. Ez alaphelyzetben négy darab villanymotort kap 870 LE/1560 Nm rendszerteljesítménnyel, de elérhető hat villanymotorral, olyankor 1305 LE/2340 Nm-nek parancsol a jobb láb.

A torinói L.M. Gianetti segítségével készült az egyszemélyes karosszéria és a versenypályákra optimalizált aerodinamika, a moduláris technika a Techrules fejlesztése. A hatmotoros (elöl kettő, hátul négy hajt) változat 3 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra és 330 km/h-s csúcssebességet tud elérni, 80 liter gázolaj (ezt égeti el a mikroturbina) segítségével 1170 km távolságra jut el a gép, amelyben egy 28,4 kWh kapacitású puffer-akkumulátor is helyet kapott.

A kínaiak azt ígérik, két éven belül megvásárolható lesz a kifejezetten versenypályás használatra szánt Ren RS, illetve hogy több érdeklődővel is tárgyalnak a technika licenceléséről. A Genfi Autószalonon egy szerződést alá is írnak, a CRRC nevű vasúti járműveket gyártó cég veszi át a mikroturbinás technológiát.