A jövőre érkező újdonságok már régóta nem számítanak titoknak. A Párizsi Autószalonon bemutatott Vitara szabadidő-autó nullszériáját még februárban elkészítik hazánkban, márciusban pedig az első ügyfélautó elkészültét ünnepeljük majd, tavasz végére pedig Európa-szerte a kereskedésekben lesz majd az újdonság. A másik nagy dobás a kínálatban az Alto és a Splash helyét elfoglaló Celerio lesz, amelynek valamikor a nyáron indul a forgalmazása. Itt még folyik a birkózás a Thaiföldi gyárral, a Magyar Suzuki a Splash sikerét szeretné megismételni ezzel az autóval, ehhez pedig szükséges, hogy annak az árszintjét tudja az autó.

A 2016-os esztendő abból a szempontból lesz nagyon fontos, mert két olyan autót dobnak majd piacra, amelyekkel új kategóriába lép a márka. Az első ilyen autó a nemrég már teljes egészében lelepleződött YRA kódnéven fejlesztett kompakt autó, amely 2015 derekán már elérhető lesz Indiában, hozzánk nagyjából egy év késéssel érkezik majd.

Fotó: Autocar India Fotó: Autocar India

Ezt nem sokkal követi a szabadidő-autó sorozat újabb lépcsővel való lefelé bővítése, az XAlpha tanulmánynak a sorozatgyártású változata (YBA kódnéven fejlesztik) szintén jövőre már elérhető lesz Indiában, és 2016-ban érkezik meg hozzánk. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb újdonság az lesz, hogy az 1,6 literes dízel lökettérfogatát 1,5 literre csökkentik, teljesítménye így 100 lóerő környékére csökken, de a 4 méternél is rövidebb karosszériát azért ez is tempósan mozgatja majd.

2017-ben aztán két esztergomi újdonságnak is örülhetünk majd. Kisebb léptékű változás, hogy felfrissítik az SX4 S-Cross modellt, ennél sokkal fontosabb a Swift kisautó modellváltása. Arra a padlólemezre tér át ez a kulcsmodell, amelyet az YRA is használ, ahhoz hasonlóan itt elérhető lesz majd az 1,0 literes turbómotor is. Magyarországon három modellel tud gazdaságosan – átlátható logisztikai háttér mellett – működni a Suzuki gyár, ez a három típus pedig a Swift, a Vitara és az SX4 S-Cross.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!