– A Compactónak van létjogosultsága a hazai járműpiacon – mondta Tajnafői István, a társaság vezérigazgatója. – Egy csapat tudását, lelkesedését jelképezi, hiszen a nagy nyugat-európai közlekedési cégek ráfordításaihoz képest csekély, alig 50 millió forintból fejlesztettük ki.
Szép munkát végzett a fejlesztő csoport.
Sokak szerint ideális a midibusz felszereltsége, mérete, eddig mégis egyetlen Compacto készült el. Tajnafői István az mondta: nagy érdeklődést tapasztaltak, s a folytatásról sem tettek le. Csakhogy nehézséget okoz egyes alkatrészek beszállítása, most az új Iveco-alvázt várják, erre akarják építeni majd az új kaposvári buszt.
– Sokat használtuk, sportkörök, művészeti egyesületek bérelték ki, s hasznos tapasztalatokat szereztünk, melyeket felhasználunk.

A hatalmas javítócsarnokban egy Ikarus vázszerkezet burkolásával foglalkozott az egyik csoport, a csaknem tízmillió forintos felújítással kívül-belül megújul a jármű, így a megrendelő társaság még évekig biztonságosan szállíthatja az utasokat. Néhány lépéssel odébb egy Mercedes dobozos teherautón dolgoznak a munkások, rövidesen 22 személy fuvarozására képes kisbusz gördül ki a csarnokból. Egyedi megrendelésre készül minden, nincs két egyforma munka.
– Van, aki nagyobb csomagteret kér, s akad, aki a hagyományostól eltérő üléselrendezésre vágyik – folytatta. – Bőven van munka, 2015 júniusáig teljesen lekötötték a csapatot.

Ez a 20-22 személyes kategória tartja lendületben a buszépítőket, s a nagy állami közlekedési vállalatoktól is gyakran jutnak megbízáshoz.
Tamás László, a Kapos Járműgyártó- és Javító Zrt. kereskedelmi igazgatója szerint a cég példája a több lábon állásnak. Régen lakat került több olyan nagy nevű társaságra, mely kizárólag csak egy-két járműkategória javítására szakosodott.
– Olyan megbízást is elvállalunk, melyet korábban soha nem végeztünk – mondta. – Felkészült, odaadó, lelkiismeretes a műszaki csapatunk, mely valóban fogékony a szakmai újdonságok iránt. Sok fiatalt is foglalkoztatunk, örömmel vállalkoznak a nem mindennapos feladatokra.

Egy Ikarust a héten alakítanak át oktatóautóbusszá, s akárcsak a tanulóautókba, ebbe a buszba is pótpedálokat, kiegészítő kezelőszerveket építenek. A több lábon állás más szakterületeket is érint: a keleti nyitás jegyében egy török vezetőülést gyártó céggel alakítottak ki üzleti kapcsolatot. Ez több tízmillió forinttal gyarapítja a zrt. számláját.
– A török cég képviselőjével megbeszéljük, mire van szükségünk, a terméket határidőre legyártják, s mi utalunk – folytatta Tajnafői István. – Bizalommal vagyunk egymás iránt, ami nagy szó a mai világban. Sajnos, nem mindenkivel működött zökkenőmentesen a kapcsolat. Nagyobb megrendelésnél ma már előleget kérünk, korábban előfordult, hogy tisztességesen elvégeztük a munkát, s nem kaptuk meg a jussunkat. Nem szeretnénk újra a pénzünk után futni.

Tajnafői István elismerte: unalomig hallani a magas hazai járműpark átlagéletkoráról szóló statisztikákat, a hazai tömegközlekedés fejlesztést, hathatós beavatkozást igényel. Ezen a téren – pláne, ha több milliárdos beruházási pénzekről van szó –, döntő a tudatosság. Bölcs gondolatnak tartja, jó lenne, ha a gyakorlatban bizonyított műszakiak véleményét, tanácsát is meghallgatnák a döntéshozók például a tenderek kiírásakor.
– Döntő, hogy a járművásárlás, -javítás és a -selejtezés ideális körforgása kialakuljon. A kisebb, kevésbé tőkeerős cégeket könnyen megrogyaszthatja egy váratlan több tízmilliós tétel – tette hozzá. Tavaly a cég forgalma közel 560 millió forint volt, az idén várhatóan túllépik a 600 millió forintot, jövőre 5-6 százalékos emelkedéssel számolnak. Egyre többen rendelnek kis- és közepes átalakított buszt, a szakember szerint a szállításra szakosodott partnereik közül sok élt a kedvezményes két és fél százalékos hitel lehetőségével.

Pörgetik a piacot

Kinek az ötlete volt a Compacto? Tajnafői István Tamás Lászlóra mutatott, a kereskedelmi vezető pedig a vezérigazgatóra. Aztán mosolyogva megegyeztek: csapatmunka volt.
– Melybe örömmel kapcsolódott be mindenki – mondta a cégvezető. – A fiatalok felkészítésére kiemelt feladatként tekintünk. Tanműhelyt rendeztünk be, a másod- és harmadéves fiatalok már komoly munkát végeznek. Bizonyítani akarják a tudásukat. Az utóbbi időben is több végzős a zrt.-nél helyezkedett el, ahol a gazdasági nehézségek ellenére nőtt a bevétel.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!