1968. április 25-én jelent meg az első Mitsubishi Delica kisbusz, amely épp csak túlnőtt a kei-kategórián a maga 3,86 méteres hosszával, 1,54 méteres szélességével és 1,79 méteres magasságával. Személyszállító, teherszállító és platós kivitelben készült, az első ülések közötti benzinmotor 1,1 vagy 1,4 literes lehetett. A név egyébként az angol DELIvery CAr, azaz szállítójármű kifejezésből származik.

Az 1979-ben bemutatott második generáció már egészen a japán előírások szerinti kompakt méretig nőtt, hossza 4,1/4,26 méter (normál/nyújtott tengelytávolság), szélessége 1,69 méter, magassága 1,99 méter. Független első felfüggesztés jellemezte, első japán kisbuszként ez volt elérhető összkerékhajtással (1982), ennél a modellnél a Pajero alvázát szerelték a karosszéria alá.

Látszólag nem sokat változott az 1986-ban bemutatott harmadik generáció, pedig alvázas felépítésről önhordó karosszériára váltott. Megtartották a két tengelytávolságot, az összkerékhajtású változat immár csak a hajtásláncot vette át a Pajerótól. A motorjai erősebbek lettek.

Az 1994-ben bemutatott negyedik generációt a Pajero hajtáslánca köré tervezték, így az erőforrás kikerült az első ülések alól, de a terepjáróval ellentétben önhordó a karosszéria. Már V6-os benzinmotor is rendelhető volt, a nyújtott tengelytávolságú modell már 5,08 méterre nyújtózott.

2007-ben debütált a Delica D:5 névre keresztelt aktuális modell, amely a márka GS önhordó padlólemezét használja. Eleinte 2,0 és 2,4 literes benzinessel kínálták, 2013 óta a japánok változó szelepvezérlésű 2,3 literes turbódízelével is megvásárolható. Utóbbi hajtja a születésnapot ünneplő Jasper utónevű limitált modellt, amely 18 felniket, piros sárfogó gumikat kap, utasterében pedig speciális, víztaszító – könnyen takarítható – műbőr kárpitot visel.