Ivan Schneider jól menő manhattani ügyvédként 1967-ben megengedhette magának egy új Jaguar E-Type luxusát, az ezüst színű sportkocsinak azonban nem sokáig örülhetett, hiszen azt hat hónappal később, 1968 március 13-án ellopták lakása elől. Annál inkább meglepődött, amikor nemrég a határőrség megkereste, hogy megtalálták az autóját.

A Los Angelesi kikötőben találták meg a 46 évvel ezelőtt ellopott Jaguar E-Type-ot négy másik illegális autóval együtt – az 1969-es Corvette kabriót 26 évvel ezelőtt rabolták el Portlandben, az 1976-os Mercedes 280-ast egy ingatlanügy kapcsán lovasították meg, a 2007-es Mercedes E350-es t lízingcsalás miatt körözték, a 2014-es Chevrolet Camaro ZL1-esnek a papírjai nem stimmeltek.

Egyelőre tart a nyomozás, hogy pontosan ki és mivel lesz meggyanúsítható, az biztos, hogy dél-kaliforniai férfi volt a feladó, aki Hollandiába küldte volna az autókat, és legalábbis a Jaguar esetében szerződéssel tudta bizonyítani, hogy az E-Type-ot egy, a San Joaquin Valley-ben lakó férfitól vásárolta, aki 40 éven keresztül birtokolta azt. Azt próbálják meg kideríteni a nyomozás során a hatóságok, hogy ki lehetett a tolvaj illetve ki segített újra forgalomba helyezni a kocsit, amelynek alvázszámát körözték.

A jelenleg Floridában élő, 82 éves Ivan Schneider szándéka szerint felújítja az autóját, és azt használni is szeretné. A karosszériára ráfér ugyan egy fényezés, de az egész jó állapotban van, a belső teret teljesen újjá kell építeni, és a technikára is kell majd egy kevés pénzt költeni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!