2015-ben számoltunk be először a cseh Luka EV típusú elektromos autóról, amelynek mostanra készült el a sorozatgyártásra szánt változata. Finomítottak egy keveset a megjelenésen, az orr változott a legtöbbet, de alapvetően maradt az első prototípusnál megálmodott forma. Az alumínium alvázat véglegesítették, ezzel kapcsolatban még lehetnek változások, hiszen még hátravan a törésteszt, amelyet egy külső partner fog elvégezni.

Négy kerékagy-villanymotor hajtja a kupét, ezek egyenként 17 lóerősek, a 68 lóerős rendszerteljesítmény 9,6 másodperces 0-100 km/h gyorsulásra és 146 km/h-s végsebességre elég – utóbbi értékek az MW Motors saját mérései, ezeket még egy külső partnerrel is ellenőrizteti majd. A 21,9 kWh kapacitású akkumulátorral mindössze 815 kg a saját tömeg, így nem csoda, hogy az óvatos vezetéssel 6,8 kWh/100 km fogyasztással lehet haladni, azaz 300 km az elméleti hatótávolság – ezek még nem szabványos értékek. Egyelőre még nincs villámtöltés, de már dolgoznak ezen az MW Motors mérnökei.

Túl sok extrafelszerelés nincs a fedélzeten, leszámítva az üléseket borító bőrkárpitot, a légkondicionálót és az érintőképernyős fejegység által biztosított szolgáltatásokat. Még nem tudjuk, mikor indul be a sorozatgyártás – a törésteszt-eredményeket mindenképpen meg akarják várni –, addig is forgalmazókat keres az MW Motors a Luka EV számára.