A Dacia ugyan drágább lett az eredetileg tervezett 5000 eurós vételáránál (jelenleg Franciaországban 7700 euró az indulóár), de még így is jóval olcsóbb a hasonló méretű autóknál, ennek megeflelően viszik, mint a cukrot. Ezzel azonban nem elégszik meg a Renault, a hírek szerint egy 2500 euróba kerülő autón dolgoznak.

Mér egy ideje folyik a kutatás, január elsejétől Gerard Detourbet lesz a munkacsoport vezetője. Egyelőre annyi ismert, hogy egy Renault Twingo méretű autóról beszélünk, ezen kívül minden más még képlékeny. Műszakilag nem valószínű, hogy a Logan rokona lesz az autó, egész egyszerűen azért, mert az túlságosan nagy (széles) az új autóhoz. Elsősorban a fejlődő országok piacait akarják meghódítani majd az autóval, India, Brazília és Kína az elsődleges célpont, a logisztikai költségek alacsonyan tartása végett nagy helyi alkatrész-részaránnyal és természetesen helyi gyártással.

Nem tudni, egyáltalán eljut-e az autó Európába, és ha igen, mikor. A Dacia márka a következő két évre alaposan be van táblázva, a jövő év elején indul a Lodgy nevű dobozautó gyártása Marokkóban, ezt követően jön a Sandero és a Logan modellváltás, valamikor ezt után meg a Scénic alapú egyterű. Az, hogy a cikk elején látható Dacia 500 szellemi örökösének tekinthető Renault mikor lesz kész, nem tudni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!