Alaphelyzetben csak ötszemélyes utastérrel rendelkezik a Renault Grand Scénic legújabb generációja, ezért is tud 222 literrel nagyobb (718 l) lenni a csomagtere a normál karosszériához képest; az elődhöz képest 40 literes a bővülés. Javítja még a használhatóságot, hogy immár gombnyomásra lehet ledönteni az üléseket – vagy a csomagtérben elhelyezett kapcsolóval, vagy az R-Link 2 fejegység menüjéből.

A belső tér egyébként közeli rokona annak, amit az új Espace-ban is használnak, de a Grand Scénic-ben felárat kell fizetni az elektromos állítású, fűtéssel rendelkező első fotelekért. Alapáron járnak a 60/40 arányban osztott, egymástól függetlenül mozgatható ülések a középső sorban – a kalaptartóig 718 literes csomagteret a középső üléssor előretolásával 866 literesre lehet növelni. A feláras harmadik üléssor megegyezik azzal, ami az Espace-ban benne van.

A Grand Scénic ugyanazokkal a motorokkal lesz elérhető, mint a normál, ez is alapáron kapja a 20 colos felniket. Az 1,2-es benzines turbómotor 115 vagy 130 lóerővel választható, az 1,5-ös dCi 110 lóerős, az 1,6-os dCi 130 vagy 160 lóerős lehet. Még az idei év vége előtt a kereskedésekben lesz a Scénic második karosszériaváltozata.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!