Nagy-Britanniában mintegy 2000 szülőt kérdeztek meg egy közvélemény-kutatásban arról, hogy amikor autóval indulnak hosszabb útra, hogyan alakul a hangulat az autó utasterében. E szerint veszélyes késő délelőtt útnak indulni, hiszen délelőtt 10 és délután 13 óra között, az indulás utáni 22. percben kezdődik a legtöbb veszekedés.

A válaszadók 15 százaléka egyébként úgy nyilatkozott, hogy olyan vita kerekedett az autóban, hogy inkább visszafordultak, az esetek 21 százalékában inkább félreállnak, és úgy rendezik a helyzetet. Legtöbbször a hallgatott zene a konfliktus forrása, második helyen az áll, hogy a gyermekek elvonják a szülő figyelmét a vezetéstől, a harmadik pedig az, hogy ki hol ül. De az is komoly vitaforrás, ha valaki nem akarja bevallani, hogy fingott.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!