A brit karakter megőrzése mellett akarja végrehajtani a Jaguar és Land Rover márkák elektromos átállítását az elnök-vezérigazgató Thierry Bolloré, aki most ismertette a Reimagine néven futó tervet. Amíg a Jaguar kínálatában 2025-től már csak elektromos autó (plug-in hibrid és akkumulátoros-elektromos lesz), és 2030-ra már helyi károsanyag-kibocsájtású modelleket fognak kínálni, addig a Land Rovernél úgy számolnak, hogy 2030-ban még a modellek 40%-ban lesz belső égésű motor (valószínűleg plug-in hibrid hajtás részeként). Komoly összeget fordítanak majd a tüzelőanyagcellás technológia fejlesztésére is, 12 hónapon belül megkezdik a tesztelését a technológiának Nagy-Britanniában.

Amíg a Land Rover modelleket Modular Longitudinal Architecture építőkészlet továbbfejlesztett változatára és az Electric Modular Architecture villanyautó-alapra építik fel, addig a Jaguar már csak utóbbit fogja használni – akár hatótávnövelővel kiegészítve. A két alapra koncentrálás segít a fejlesztési-gyártási költségek csökkentésében, illetve segít a gyárak kihasználtságának növelésében is, hiszen az igényeknek megfelelően rugalmasan tudnak majd egy alapra épülő modelleket termelni – a szakszervezetek jóváhagyását úgy szerezték meg, hogy azt ígérik, megtartják a jelenlegi brit és világszerte található gyártóüzemeket, és egyelőre a budapesti műszaki fejlesztőközpont jövője is biztosnak tűnik.