A Suzuki még a 2009-es Tokiói Autószalonon mutatta meg a nagyközönségnek a Swift hibrid hajtású változatát, amelyből 2013-ban lesz megvásárolható autó.

A japánok a tanulmányban megmutatott technikával látják el a kisautót, ami azt jelenti, hogy az első kerekeket egy 74 lóerő teljesítményű elektormotor mozgatja. Az ehhez szükséges energiát egy, a két első ülés közé épített lítium-ion akkumulátor szolgáltatja. A kis méretek miatt csak 30 km megtételére elegendő energiát lehet itt tárolni, de azt akár az otthoni konnektorról is be lehet táplálni. A telep lemerülését követően egy 0,66 literes benzinmotor lép működésbe, amely egy generátort hajt. A Suzuki Swift hibrid forgalmazása 2013-ban indul Japánban, később az Egyesült Államokban is elérhető lesz. Európai, és azon belül magyarországi forgalmazásáról egyelőre nincs hír.

2009-ben tanulmány volt, 2013-tól Japánban megvásárolható lesz a Suzuki Swift hibrid 2009-ben tanulmány volt, 2013-tól Japánban megvásárolható lesz a Suzuki Swift hibrid