Christian von Koenigsegg nem kevesebbet állít a Gemera modelljének a kapcsán, hogy az teljesen új, eddig nem létező járműkategóriát teremt: a Mega-túraautót. Ezt pedig azzal érdemli ki a konstrukció, hogy négyszemélyes utasteret kínál, miközben a menetteljesítményeivel gyakorlatilag bármilyen ellenfelet képes maga mögött hagyni.

Utóbbiban nagy szerepe van a forradalmi plug-in hibrid hajtásláncnak, amiben a svédek szabadalmaztatott Freevalve technológiája (vezérműtengely helyett pneumatikus-elektromos aktuátorok mozgatják a szelepeket). A belső égésű motor egy 2,0 literes háromhengeres biturbó 600 lóerő és 600 Nm teljesítménnyel, ezenkívül van még három villanymotor a fedélzeten (egy-egy a hátsó kerekeknél, a harmadik a belső égésű motor főtengelyéhez csatlakozik) amelyek további 1100 lóerőt és 2900 Nm-t adnak, a rendszerteljesítmény 1700 lóerő és 3500 Nm! Nem csoda, hogy a 0-100 km/óra gyorsulás megvan 1,9 másodperc alatt, míg a csúcssebesség meghaladja a 400 km/órát. Mindezt zöld rendszámmal teszi egyébként a Gemera, hiszen az elektromos hatótávolsága 51 km. A háromhengeres biturbó egyébként etanollal, metanollal, E85-tel vagy benzinnel is üzemeltethető.

A Koenigsegg 300 példány legyártását tervezi 1 millió dolláros indulóárral, ezért a pénzért ott van a fedélzeten az összkerékhajtás és -kormányzás. Az utastérben több érintőképernyős egységet is elhelyeznek, elöl és hátul is van indukciós telefontöltő, 11 hangszórós a hifi, a légkondicionáló háromzónás, minden egyes utas kényelmét olvasólámpa és két pohártartó garantálja.