Egy, a holland Schiedam városában élő férfi észrevette, hogy a Dr. Ing. H.D.F. Porsche Aktiengesellschaft cég csak az autókra vonatkozóan jegyezte be a Porsche nevet, ennek megfelelően ő lényegében minden más szolgáltatásra levédte a nevet, még 2000-ben. 2008-ban aztán a Porsche Design nevet is levédte a Benelux államokban az autókon kívül más területekre, majd 2009-ben felajánlotta a védjegyeit 50 millió euróért és 2 autóért cserébe.

Perrel fenyegette meg az autógyárat, ha nem fizetnek, és azzal, hogy leállíttatja az összes egyéb termék forgalmazását a Benelux államokban (lényegében minden utólagos gyári kiegészítő az autókhoz, a Porsche Design esetén meg szinte minden termék). Mivel a Porsche nem reagált, a holland férfi második levelében már csökkentette az árat: 25 millió eurót és két autót (egy Porsche Cayenne hibridet és egy Porsche 911 Turbo S-t) kért.

A következő levelet már a Porsche által megbízott ügyvédek adták fel, amiben a férfi ellen védjegybitorlásért indított per megindításáról tájékoztatták. Úgy tűnik, ez a lépés eléggé degradálta a férfi tulajdonában lévő nevek értékét, hiszen a következő levélben peren kívüli megegyezést javasol, 9 millió eurót és két autót kérve. Mivel az autógyár erre se reagált, egy utolsó, kétségbeesett lépéssel megelégedett volna a két autóval is.

A Porsche nem hagyta magát, az ügy a bíróság elé került, a bíró meg úgy döntött, a férfi adja át a neveket a cégnek, a perköltségeket (7357,97 euró) meg fele-fele arányban fizessék meg. A férfi Porsche cégnek írt levelei arról tanúskodtak, hogy tisztán haszonszerzés volt a célja a védjegy-bejegyzéssel, soha nem akart gazdasági tevékenységet folytatni. Ezért még annak is örülhet, hogy csak a perköltség felét kell kifizetnie.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!