A kínai gyártók előszeretettel másolják európai konszernek járműveit, ami ellen eddig egyedül a Ford lép fel hatásosan, a többiek inkább tűrik a dolgot annak reményében, hogy nem haragítják magukra kínai partnerüket, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy jelen legyen a világ legfontosabb autópiacán.

A kínai vásárlóknak azonban nem kell nagyon sokat keresgélniük ahhoz, hogy az általuk megvásárolt helyi gyártású autóból az eredetire hasonlítót készítsenek, jellemzően 400 jüanért, azaz mintegy 15 000 forintért mérik azokat az átalakító készleteket, amelyek segítségével a Brilliance-ból BMW lesz, a Shuanghuan CEO-t X5-össé változtatja.

De a Mitsubishi Colt alapra készülő BAIC BC301-esből is „valódi” B-osztályt lehet készíteni ennyi pénzért, az utolsó kép tanúsága szerint a BYD S6-os szabadidő-autóból már a kereskedésben elkészítik a Lexus RX koppintást, ha a kedves vásárló úgy kéri. A felszerelésen kívül egyébként esetenként némi fényezést is be kell vállalni, hiszen például az eredeti méretű-formájú BMW vesék nem minden esetben töltik ki a kínai autók hűtőrácsát. A kamu grillekhez egyébként általában adnak még négy kerékközép- és egy csomagtérfedél-logót is, de néhány készletben a légzsák közepére ragasztandó matrica is benne van.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!