A világ első összkerékhajtású, blokkolásgátlós autóját köszönhetjük a Jensen márkának, amely aztán nem tudott elszakadni az Interceptor típusától, és végül 13 évvel ezelőtt felhagyott az autógyártással. Még 2011-ben volt egy próbálkozás utóbbi autó feltámasztására, de a svájci kezdeményezésből nem lett semmi.

Most nem a legendás típust, hanem az egész autógyárat próbálják feléleszteni, és ezúttal a márkanevet birtokló The Jensen Group is a kezdeményezés mögé állt. Itt vannak az első képek a Jensen GT elnevezésű autó agyag-modelljéről, amely az újjászületett márka első autója lesz, amely a hetvenes évekbeli autók és a jövőbeli konstrukciók közötti átmenetet hivatott képviselni. Minimális darabszámokban akarják készíteni a kupét, a becsült vételár 350 000 font, azaz 146 millió Ft, de ezért a pénzért a vevő kérésének megfelelő motort, váltót, külső-belső kialakítást kapja az autó – alapból egyébként 675 lóerőről és 1530 kg-os saját tömegről beszélünk. Most készül a prototípus, az első ügyfélautót 2016 elején adják majd át, ekkor kezdik majd meg az Interceptor 2 prototípus-építését, amelyből egy évvel később lehet megvásárolható autó. A The Jensen Group a veterán Jensen sportkocsik modernizálásával-tuningolásával foglalkozó Jensen International Automotive segítségével dolgozik együtt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!