Miközben a kutatók rengeteget foglalkoznak azzal, hogy kiderítsék, mennyire elvonja a vezető figyelmét az útról mondjuk az, ha kézben tartott mobiltelefonnal beszél, vagy hogy nem is a mozdulat, hanem maga a beszélgetésre való koncentrálás a veszélyes, arról egészen mostanáig elfeledkeztek, hogy megvizsgálják: a hátsó ülésen utazó gyermek mennyire veszélyes. Nos, a melbourne-i Monash Egyetemen végzett kutatás szerint nagyon: az út 20 százalékában az autóvezetők nem előre néznek, hanem a csemetéiket ellenőrzik.

A kutatók 12 kisgyermekes családot vontak be a felmérésbe, akiknek az autóiba mini-kamerákat szereltek, a rögzített képet pedig utólag kielemezték. A három hetes tesztidőszak alatt összesen 92 utazást rögzítettek, amelyből 90 esetben a vezető figyelmét elterelte az útról a gyermek. Ráadásul nem egyszerűen csak a tükörbe pillantanak gyakran a szülők több mint 2 másodpercen keresztül, gyakran hátra is fordulnak – ez 76 százalékban volt jellemző. A fennmaradó rész az, amikor beszélnek a gyermekhez, vagy hátranyúlnak, hogy valamiben segítsenek neki/játszanak vele.

Számszerűsítve a dolgot egy 16 perces autózás során a volán mögött ülő szülő 2,5 percen keresztül nem előre néz (!), hanem a gyermekét figyeli. Ez 12-szer (!) veszélyesebb magatartás, mint mondjuk a vezetés közbeni mobilozás.

“A sofőrök nem tartják a gyermekeiket zavaró tényezőnek. Épp ezért fel kellene hívni a figyelmüket arra, hogy milyen veszélyes, ha a hátsó ülésen utazó csemetéjükkel foglalkoznak.” – nyilatkozta prof. Judith Charlton, az egyetem Baleseti Kutató Központjának vezetője. Azonban hiába veszélyesebb a gyermek a hátsó ülésen, mint a mobilozás, utóbbit büntetik, előbbit pedig nem szankcionálják a hatóságok. Az ausztrál hatóság szerint például a mobilozás egy magatartás, amelyről le lehet mondani, gyermeket szállítani azonban szükséges. Az azonban mindenképpen a rendőrségek rovására írható, hogy utóbbi veszélyeiről nem tájékoztatják az autósokat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!