Az 1913-as Grand Prix Car versenyautó számára készítette el az Opel a 4,5 literes lökettérfogatú, négyhengeres motorját, amelyben két szívószelep és két kipufogószelep dolgozott égésterenként.
Ebből három példányt készítettek, de az ötletet továbbfejlesztették, 1914-ben már 12,3 literes lökettérfogatú (!) négyhengeres (!) motort készítettek az Opel Rennwagen számára, amelyet egyszerűen Zöld Szörnyetegként emlegetnek. A közel megtriplázott lökettérfogat több mint kétszeres teljesítményt eredményezett, a 260 lóerős egészen 228 km/órára gyorsította a 2 tonnás versenyautót.
Ezt követően egészen 1979-ig kellett várni a következő, hengerenként négyszelepes Opel motorra, a nagy újdonság annyi volt, hogy ez már ügyfélautóba került. Az Ascona 400-as típusjelzése a homologizáció miatt szükséges darabszámot jelölte, az utcai raliautóba az Irmscher és a Cosworth készítette a 2,4 literes négyhengeresre az új hengerfejet. A közúti változat 144 lóerős volt, a versenyautó ennek duplája – 1982-ben Walter Röhrl és Christan Geistdörfer megszerezte a Rali-vb címet az autóval. Ugyanezt a motort használta a 245 példányban készített Manta 400 is.
Az Opel első, a tömegeknek szánt 16 szelepes motorja a Kadett GSi-ben bemutatkozó 2,0 literes volt, amely szintén a Cosworth segítségével készült. Katalizátorral 150, anélkül 156 lóerő volt a teljesítménye, és annyira jól sikerült erőforrásról beszélünk, hogy azt lényegében lemásolta a Mazda a kilencvenes években, és egészen a mai napig gyártja a General Motors – turbófeltöltéssel. Az Opel számára a következő mérföldkő az 1996-ban bemutatott 2,0 és 2,2 literes négyhengeres dízel volt, amely először használt hengerenként négy szelepet, közvetlen befecskendezést és turbófeltöltést.
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
