Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban járt 310 forint felett az euró árfolyama. Úgy tűnik, ez a szint már érezhető korlátot képez a használtautó-import bővülésével szemben: míg a korábbi hónapokban átlagosan 50 százalékos volt a növekedés az előző év hasonló hónapjának értékeihez képest, a legutóbbi három hónapban már „csupán” 36 százalékkal több autót hoztak be. Nőtt az árfolyam miatt megdrágult importautók életkora is: immár 60 százalékuk legalább 10 éves, amikor bekerül az országba. A behozatalban enyhén visszaesett a BMW, az Audi és a Mercedes márkák aránya is.

Az idei év első hét hónapjában 53 200 használt személyautót hoztak be az országba, ami 43 százalékos növekedést mutat az előző év hasonló időszakához képest. A számok azonban az év előrehaladásával párhuzamosan érezhetően lassuló növekedést mutatnak.


Forrás: DataHouse

„A legutóbbi három hónapban a behozatal növekedésének mértéke 34-37 százalék között mozgott, szemben a korábban megszokott 50 százalék feletti szinttel – mutat rá Fodor László, a Használtautó.hu marketingvezetője. – Ez egy trendforduló jele lehet: míg korábban sem a vagyonszerzési illeték idei kiterjesztése az import használt autókra, sem a 280-as szintről fokozatosan dráguló euró nem tudta visszafogni a behozatal viharos bővülését, úgy tűnik, a mostani, tartósan 310 forint felett beálló árfolyamszint már érezhető küszöbértéket jelent.”

Egyre öregebb autók özönlenek az országba

A relatív drágulás nem csupán a lanyhább növekedésben érhető tetten. Az anyagi lehetőségek beszűkülését jelzi, hogy a vásárlók egyre idősebb autókat tudnak csak megengedni maguknak: míg 2013 elején a behozott autók 54 százaléka volt legalább 10 éves, mára ez az arány elérte a 60 százalékot. Az öregebb autók több műszaki probléma felmerülését valószínűsítik. Ráadásul a fő importforrásnak számító országokban, például Németországban sem ismeretlen az óratekerések gyakorlata. Kérdés, hogy mindezek miatt később a vásárlók hány százalékának kell majd idehaza kényszerűen ismét a zsebébe nyúlnia, hogy a korral járó meghibásodás vagy az elmaradt karbantartási lépések miatti problémákat orvosolja.

Kezdenek háttérbe szorulni a prémiummárkák

A kedvezőtlen árfolyam-elmozdulás másik jele a prémiummárkák arányának lassú csökkenése. Míg tavaly a Volkswagen után még a BMW volt a második leggyakoribb autómárka a behozatalban (11 százalék feletti részesedésével), a helyét idén a 2013-ban még a negyedik helyen szereplő Ford vette át. Az Audi aránya jelentősebben, 8,3 százalékról 7,6 százalékra, míg a Mercedesé minimálisan, 7,1-ről 7 százalékra csökkent.


Darabszámot tekintve persze továbbra is valamennyi vezető márka behozatala növekedett, hiszen a használtautó-import az első hét hónapban továbbra is 43 százalékkal bővülést mutatott a tavalyi évhez képest. A növekvő autóbehozatal a hivatalos statisztikákon túl a hazai használtautó-hirdetések számain is meglátszik. A Használtautó.hu rendszerében is mind több a friss importként eladásra kínált használt személygépkocsi. A növekedés elsősorban az átlagnál idősebb, 12-18 éves autók esetében jelentős. Ebben a körben az elmúlt évben bő másfélszeresére, 10-ről 16 százalékra nőtt a külföldről frissen behozottként meghirdetett példányok aránya.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!