Ez egy Chevrolet Lacetti, leánykori nevén Daewoo Nubira. Formája olasz rajzasztalon született, technikája Opel-alapokra épül, gyártása és hangolása pedig Dél-Koreában történt. A típus értékvesztése az átlagosnál nagyobb, alapfelszereltsége viszont gazdagabb a kategóriatársainál.

2004 év végi Lacettit már félmilliótól kapni, a sort pedig a 2011-es forgalomba helyezésű (gyártás befejezése 2009), kétmilliós darabok zárják. A kínálat körülbelül 85%-a benzines, a ritka dízelek indulóára (2007-től) 1,1 millióra tehető. Érdekesség, hogy találni a piacon néhány forgalomba nem helyezett, minimális futásteljesítményű (20-30 km) dízel Lacettit. Az erősen túltárolt egykori szalonautókat 2,9-3,6 millió között hirdetik.

Pozitív irányba billen a mérleg nyelve

A Lacetti egy szimpatikus, alapvetően megbízható autó, persze kivételek akadhatnak. Az első ülések kényelmesek, a kellemes anyagú kárpit hívogató, a műszerfal pedig gusztusos. A fekete-szürke belsőt ezüstszínű betétek dobják fel. A kiszemelt példány nívóját automata klímavezérlés és ötlemezes Blaupunkt CD-tár emeli. A pult áttekinthető, a kihasználhatóságot pedig számos rekesz – könyöklő alatt, előtte dupla pohártartó, ajtózsebek, mély kesztyűtartó, alsó polc stb. – fokozza. A kabin négy megtermett felnőttnek gond nélkül megfelel, a tengelytávolság 2600 mm. A második sorban különösen a láb- és a válltér nagy, a fejtér csupán átlagos. Örvendetes, hogy minden utasnak jut fejtámla és hárompontos biztonsági öv, és nemcsak elöl, hanem hátul, középen is van könyöklő. Az ötajtós Lacetti divatos formája mögött szerény, 275 literes csomagtér található – ez az ára a tágas hátsó lábtérnek. Literre kevés, egyébként kellően öblös, alacsony a perem, szóval a pakolhatóságát nem érheti kritika. A hátsó támla osztva dönthető, bővítés után (1045 l) azonban markáns padlómerevítés tesz keresztbe a sík raktérnek. Az eleganciára utazók választhatják a szedán kivitelt, míg a családosok a kombival járnak a legjobban.

A klímapanel mélyre került, a kesztyűtartó alatti polc pedig nyomhatja a nyúlánkabbak lábszárát A klímapanel mélyre került, a kesztyűtartó alatti polc pedig nyomhatja a nyúlánkabbak lábszárát

A kiszemelt típusban a benzines paletta legszimpatikusabb darabja található. A 109 lóerős 1,6-os ereje terhelve is elég a Lacetti mozgatásához, fogyasztása nem magasabb, mint a 95 lovas 1,4-esé. A 122 lóerős, lustácska és torkos 1,8-as zsákutca: az 1,6-osnál nem érződik dinamikusabbnak, fogyasztása pedig nehezen szorítható 10 liter alá, az automata váltós példányoké inkább 14-15 l/100 km! A benzinesek rákfenéje az elkoszolódó szelepek problémája, mely a zömében városban használt példányokon jelentkezik. A jelenség általában gyorsításkor tapasztalható megtorpanás, rángatás. A koromlerakódás némi „tisztító kúra”után (rendesen meg kell hajtani) általában megszűnik. A váltókar megvezetése pontatlan, a futómű hangolása komfortos, ami rossz úton áldásos, cserében tempósabb kanyarban billeg és megdől a kasztni. A manuális légkondicionáló nem túl hatásos, az ablaktörlő motor és a spricni (kilyukad/szétjön valamelyik csatlakozásnál) is kapitulálhat. Utóbbi bagatell jelenségnek tűnhet, de ha a kifolyó víz a motorvezérlést károsítja, menet közbeni leállás vagy akár leállíthatatlan motor esete is előfordulhat!

Nemcsak elöl, hanem hátul is tágas a Lacetti, a második sor lábtere gigászi Nemcsak elöl, hanem hátul is tágas a Lacetti, a második sor lábtere gigászi

Hideg időben kissé zörögnek a műszerfal kemény műanyagjai, a levehető előlapos Blaupunkt hifi fejegysége gyakran kontakthibás. A benzinesek átka (főleg 1.4 és 1.6), hogy csipegetik az olajat. Az izzók kiégése gyakori, az utcán parkoló példányokon pedig hamar hámlásnak indulhat a kilincsek fényezése. A nagyobb tempónál megemelkedő gépháztetőnek a pontatlanul beállított zsanérok az okai – ijesztő a jelenség, de gyorsan, akár otthon is megszüntethető. A 2,0 literes dízelek alapvetően panaszmentesek, a nehezebb blokk miatt a motortartó bakok idő előtti cseréjével érdemes számolni. A 121 lóerős gázolajos csúcsnyomatéka 280 Nm, így nem csoda, hogy a paletta legdinamikusabb darabjával állunk szemben. A 2.0D kivitel nem egy éhezőművész TDI/HDi, komótosan közlekedve is nehéz vele 6-7 liternél szerényebb átlagfogyasztást produkálni.

A használt példányok ára fél- és kétmillió forint között ingadozik A használt példányok ára fél- és kétmillió forint között ingadozik

Tetszett
– megnyerő utastér
– vállalható forma
– tágas kabin
– gazdag felszereltség

Nem tetszett
– apró csomagtartó
– pontatlan, akadós váltó
– magas fogyasztás

Összegzés
A Chevrolet Lacetti kis túlzással egy faék bonyolultságával vetekszik. Az egyszerű konstrukciónak persze számos előnye van (könnyű szerelhetőség, relatíve jó megbízhatóság). A Chevrolet Lacetti további fórja a jó ár-érték aránya.

Chevrolet Lacetti 1.6 16V
Összlökettérfogat: 1598 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 80 kW (109 LE) 5800/perc
Max. nyomaték: 150 Nm 3600/perc

Hossz./szél./mag.: 4295/1725/1445 mm
Tengelytáv: 2600 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1480/1480 mm
Saját tömeg/teherbírás (kg): 1180/485 kg
Csomagtér: 275/1045 l
Üzemanyagtank: 60 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,7 s
Maximális sebesség: 187 km/h
Város/országút/vegyes: 9,2/5,9/7,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 178 g/km
Évjárat/futásteljesítmény: 2005/60 334 km
Vételár: 1 199 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!