Problémamentes autóra vágyott a tulajdonosa, ezért vette első kézből az itt látható Mazda3-ast. A gyermekek már kirepültek a házból, ezért elég volt ez a méret. A csomagtér jól pakolható, a gazda gondosságára utal a padlót védő terítő, az utastérbe jobb híján Daewoo szőnyegek kerültek. Bármennyire is vigyáz azonban a tulajdonos az autójára, mások nem ilyen gondosak, ezért is van tele a karosszéria apróbb sérülésekkel. Az ajtók élére például azért húztak peremvédőt, mert rányitottak egy másik ajtót, és megrepedt a lakk – az újrafényezésnél olcsóbb volt ez a megoldás. A hátrafelé nehezen belátható karosszéria „ellen” utólag beszerelt parkolóradar jól működik még azt követően is, hogy pont az egyik érzékelőnél törték össze a lökhárítót; ez majd cserére szorul, egyébként már nincs baj a karosszériával. A 2003-ban piacra dobott 3-as generációnál már megoldották azt a rozsdásodási problémát, amely az előző generációs Mazdákra jellemző volt.

A kormány bőrborítása lassan cserére érett lesz, az üléseken és a váltókaron nem látszik kopás. Jól szolgál az utólagos radar, de a külső behatástól nem véd A kormány bőrborítása lassan cserére érett lesz, az üléseken és a váltókaron nem látszik kopás. Jól szolgál az utólagos radar, de a külső behatástól nem véd

Az 1,6 literes dízelmotor 109 lóerejével könnyedén mozgatja a 3-ast, fogyasztása nyári abronccsal, hosszú távon alulról közelíti az 5,0 l/100 km-t, téli gumival, rövid távon 6,0 l/100 km körül alakul. A rutin karbantartáson felül (jelen esetben a 12 hónap, és nem a 20 000 km az irányadó) képes meglepetéseket okozni az erőforrás, nemrég, 130 000 km-es futásteljesítménynél például borzasztóan csörögni kezdett menet közben. A szervizben kiderült, hogy a vezérműszíj-feszítő egy műanyag alkatrésze eltörött, amitől az hatástalan lett. A pár forintos alkatrész hibája komplett vezérléscserét eredményezett, szerencsére a motornak nem lett baja. A Mazda ajánlása szerint 240 ezer km-nél, vagy 10 éves korban kell cserélni a vezérműszíjat, egyiket se érte még el az autó. Ekkor az izzítógyertyákat is lecserélték.

Csendes, takarékos, de képes meglepetést okozni a francia eredetű 1,6 literes dízel. Fotó: Lővei Gergely Csendes, takarékos, de képes meglepetést okozni a francia eredetű 1,6 literes dízel. Fotó: Lővei Gergely

A tapasztalatok szerint egyébként az átlagosnál gyorsabb ütemben fogyasztják az akkumulátorokat a korai példányok, a frissítés előtti benzineseknél a gyújtógyertyákkal lehetnek problémák. A kuplungokkal, illetve a hidraulika-folyadékot eresztő kuplungmunkahengerekkel is sok probléma volt a 2005-ös évjáratig.

A szíjfeszítő hibája több tízezer forintos, be nem tervezett javítást eredményezett A szíjfeszítő hibája több tízezer forintos, be nem tervezett javítást eredményezett

Egymillió forint környékén már használható dízelmotoros darabokat lehet kifogni ebből a szériából, a benzinesek – szinte kizárólag 1,6-osok – kapcsán a magas fogyasztást említi sok tulajdonos. Bár jellemzően nem cégautónak vásárolták a Mazda3-asokat, azért számítani lehet csillagászati futásteljesítményű példányok felbukkanására is a piacon.

A második sor térkínálata szűk lehet tinédzsereknél, egyébként nincs rá panasz A második sor térkínálata szűk lehet tinédzsereknél, egyébként nincs rá panasz

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!