Mindannyian aggodalmaskodva kezdünk autóvásárláshoz, mert a használt autó piacán sok a nyerészkedő, aki gyorsan túl akar adni egy-egy problémás járművön, és ezért gyakran olyan autót sóznak ránk, ami többször annyit futott, mint amennyit a kilométer-számláló hazudik. A most induló járműszolgáltatási platform segítségével – a kötelező tesztüzemet követően – ingyen lekérdezhetők lesznek a gépjárművek adatai.

A dolog lényege abban áll, hogy a Belügyminisztérium egyesíti a különböző hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatait.
Januártól rendszám alapján megtudhatóvá válnak az autó műszaki adatai, például a kilométeróra állása, a jármű baleseti „előélete”, és elérhetőek lesznek az eredetiségvizsgálaton készült fényképek is. A szolgáltatáshoz mobiltelefonos applikáció is készül, így azonnal, a kocsi mellett állva, bármilyen okoseszköz segítségével ellenőrizni tudjuk, valós adatokat közöl-e az eladó vagy sem? Ezen a rendszeren az adás-vétel minden becsületes szereplője nyer. A vevőnek nem kell kellemetlen kérdéseket feltenni és bizalmatlanul fordulnia a másik félhez és az eladónak is hasznos ez az új adatbázis, mert nem kell bizonygatnia, hogy az általa felsorolt, illetve az autó műszerei által mutatott adatok valódiak.

A vevőnek és az eladónak is hasznos lehet az új, most még tesztüzemben működő adatbázis
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Pontos és valós adatok
Talán csak valami félreértés lehet az alapja annak a pontatlanságnak, amit az újdonság beharangozójának idején közreadtak. A hivatalos közlemény szerint a platformot az ügyfélkapun keresztül bárki, a jogcím igazolása és mennyiségi korlátozás nélkül igénybe veheti. Szorgalmas szobatudós módjára teszteltük a rendszert, ami az első keresés után jelezte, hogy már csak 14 lehetőség van hátra ebben a hónapban. Tovább haladva ezen az úton, újabb és újabb próbákat tettünk és akkor is levont egyet a rendszer a lehetőségekből, amikor a beírt rendszám már nincs is forgalomban.
Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő egy televíziós adásban azt mondta, a BM fejlesztésével lehetővé válik, hogy egy-egy jármű jövőbeli tulajdonosa pontos és valós adatokhoz jusson. Így elkerülheti, hogy manipulált, esetleg körözött járművet vásároljon meg.

A hónap végéig feltöltődik
Természetesen türelmesnek kell lenni a tesztüzem időszaka alatt, már csak azért is, mert egyelőre a próbálkozásaink alkalmával csak annyit tudtunk kicsikarni, saját ügyfélkapuval belépve, hogy mi a kocsi márkája, típusa, színe és hogy körözés alatt áll-e? Biztosítási adatokat a MABISZ állásfoglalása alapján nem ad ki a rendszer, és bár azt jelzi, hogy az általunk górcső alá vett autó forgalomban van, de azt már nem, hogy hol áll a kilométer óra, a baleseti előéletről és az eredetiségvizsgálat fotóiról nem is beszélve. Az biztos, hogy a tulajdonos személyes adatai nem lesznek hozzáférhetőek és bizonyára a hónap végéig feltöltődik a rendszer a most még hiányzó adatokkal.