Általános igazság, hogy a garanciával kínált autóval nehezebb melléfogni, azonban némi szemfülességgel mi is képesek lehetünk számos hibára fényt deríteni. Ha nem értünk az autókhoz, kérjük meg egy e témában jártasabb ismerősünket, kollégánkat, hogy segítsen a választásnál, jöjjön el velünk megnézni a kiszemelt példányt. Ha utóbbi nem lehetséges, áldozzunk arra, hogy bevizsgáltassuk a járművet, pár ezer forintot megér, hogy elkerüljünk egy látszatra gusztusos, de műszakilag „necces” darabot. A szakszervizben tett látogatás megoldást jelent a buherált kilométeróra esetére is, ugyanis attól, hogy az autó kijelzőjét manipulálják, a valós futásteljesítmény legtöbbször megtalálható a kocsi fekete dobozában.

Utastér

Fontos az ülések és a kárpitok állapota, könnyen észrevehető a szakadás, a kiült, deformálódott szivacs és a dohányos, háziállatos előélet. Magas futásteljesítmény esetén tipikus kopásnyomok jelentkeznek a kilincseken, az ajtóbehúzókon, a kormányon, a pedálokon, a váltógombon és a váltószoknyán. Ha a biztonsági öv szíja rojtos, vagy a csatból rikító színű műanyag betét kandikál ki, akkor karamboloztak az autóval, az övfeszítő eldurrant. Ideális esetben az indítást követően ki kell aludniuk a kontroll-lámpáknak. Berobbant légzsákos autónál bevett trükk, hogy kikötik a légzsák ellenőrző lámpáját, így annak meglétére különösen figyeljünk. A komolyabb balesetnek belül is nyoma van: szakad a műszerfal borítása, a kormányközép, a ragasztott, tákolt darabokat kerüljük.

Kopott, kidörzsölt kormánykarima, karcos az ajtóbehúzó kar, szakadt, kopott váltószoknya Kopott, kidörzsölt kormánykarima, karcos az ajtóbehúzó kar, szakadt, kopott váltószoknya

Az elektromos berendezéseket (rádió, ablak, tükör stb.), a lámpákat, a fűtést és a hűtést (klíma) is ellenőrizzük. Bagatell dolgok, de fussuk át a kalaptartót/raktérrolót, a pótkereket és a kötelező tartozékokat. Hajtsuk fel a csomagtérpadlót, sérülés, beázás, eltérő fényezés, hegesztési nyom után kutatva.

Karosszéria

Rétegvastagság mérése Rétegvastagság mérése

Fordítsunk figyelmet a fényezésre, a horpadásokra és az esetleges jégkárosodás nyomaira. Az ajtók élei és a külső tükörházak kritikus pontok, de gyakran siklunk el a nehezen javítható, sérült küszöbök felett. Rozsdafoltok leggyakrabban a kerékjárati íveknél és a szélvédő pereménél jelentkeznek. Utóbbi hely általában üvegcsere során sérül, ami az évek múlásával remek ágya a rozsdásodásnak. A lámpák és a szélvédő állapota sem elhanyagolható, mindkét helyen kavicsfelverődést, repedést érdemes keresni – műszaki vizsgán ezek buktató tényezők. A lámpaburában álló víz és a belső párásodás korábbi törésre utalhat.

Felni- és gumikontroll Felni- és gumikontroll

A felnikre, dísztárcsákra is vessünk egy-egy pillantást, ahogy a gumikra is. Ne csak a barázdamélységre, az oldalfal állapotára, hanem a futófelület kopására is ügyeljünk. Ha féloldalasan kopott az abroncs, akkor a futóművel lehet valami probléma. Nézzük meg a zárakat, próbáljuk ki a kulcsot, hogy nyitja-e mindegyik ajtót. Egy rongált zárbetét cseréje tetemes költség, általában csak teljes szettben (kormányzár, indítókulcs) oldható meg. Fontos, hogy az illesztések egyenletesek legyenek, a lefittyedt lökhárító, a hiányzó oldalsó díszcsík az esetek többségében balesetes múltra vezethető vissza.

Motortér

A legutóbbi olajcsere matricája A legutóbbi olajcsere matricája

Vegyük szemügyre a kasztnielemek csavarfejeit, ugyanis a gyárban általában azokat is színre fújják. Ha eltávolították az első vagy az oldalsó elemet, a csavarfejek fényezése általában sérül. Ellenőrizzük a folyadékok szintjét: motorolaj, hűtővíz, fék- és szervofolyadék. Szivárgás esetén az ok sokféle lehet, minél idősebb az autó, annál sanszosabb, hogy bedobja a törölközőt egy-két tömítés, vagy éppen a gumicsövek valamelyikén található hajszálrepedés.

A motorolaj szintjének ellenőrzése nívópálcával, a hozzáértőknek sokat elárul az olaj színe is A motorolaj szintjének ellenőrzése nívópálcával, a hozzáértőknek sokat elárul az olaj színe is

Az olajcsere során elhelyezett matricák sok információval szolgálnak – dátum, futásteljesítmény, következő esedékesség. Az oxidált akkusaruk indítási nehézséget okozhatnak, ilyen esetben az akku állapotát sem árt ellenőriztetni.

Próbaút

Nézzük meg, hogy egyenletesen húz-e az autó? Milyen a motor és a kipufogó hangja, utóbbi rekedtes tónus, kifújás esetén szinte biztosan lyukas. A váltó kapcsolási érzete is számít, ha akadozva vagy erőltetve vesz egy-egy fokozatot, az nem sok jót jelent. A megfelelően kiemelő kuplungszerkezet létfontosságú, ha túl mélyen vagy magasan fog, akkor újabb hibát tártunk fel.

Az állapotfelmérő lap részletesen rögzíti a bevizsgálás eredményét Az állapotfelmérő lap részletesen rögzíti a bevizsgálás eredményét

Hajtsunk végre nagyobb tempóról vészfékezést (lehetőleg forgalomtól elzárt területen), hullámos tárcsák esetén beremeg a kormány, félrehúz az autó. Ha menet közben, netán teljesen alászedett kormánnyal való elinduláskor ropogó hangot hallunk, az nagy valószínűséggel az elhasználódott csapágyak vagy a kopott féltengelyek hangja lesz. Emelkedőn megállva próbáljuk ki a kéziféket útközben figyeljük a hűtővíz kijelzőjét. A próbán hajtsunk végre intenzív gyorsításokat, automatánál a késlekedő, rángató visszaváltás lehet intő jel, dízeleknél pedig a kibocsátott jókora koromfelhő.

Papírmunka

Műszeres diagnosztikával mindenre fény derül Műszeres diagnosztikával mindenre fény derül

Minden autót szervizkönyvvel együtt helyeznek forgalomba – ma már létezik digitális változat is –, ennek megléte fontos tényező. Korosabb autó esetén nem várható el, hogy végig vezetett legyen, de ha nincs meg, az gondatlan tulajra vagy manipulációra enged következtetni. A megőrzött alkatrészszámlák és a vezetett javítási füzet megkönnyítik az eladást. Ha az eladónak nincs rejtegetnivalója, akkor a szervizben, akár a vevő jelenlétében is kérhet karbantartási igazolást a korábban elvégzett műveletekről. A külföldről behozott járműveknél nézzük meg a pecséten szereplő nevet, és keressünk utána az interneten, létezik-e egyáltalán ilyen szakműhely.

A hibaüzenetek és a futásteljesítmény is kiolvasható A hibaüzenetek és a futásteljesítmény is kiolvasható

Hilbert Péter felvételei

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!