Immár három egymást követő negyedévben lehetünk tanúi a használtautó-piac lassú élénkülésének: az időszak során elkelt használt autók összértékének változását mutató Használtautó-index elérte a 104 százalékot. A növekedés mértéke azonban nem számottevő: mindössze 3,2 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. A felfutó használtautó-import mellett a mutató lassú emelkedését segíti az is, hogy a növekvő újautó-eladások miatt több lecserélt autót hirdetnek meg. Az átlagár ugyanakkor – az öregedő kínálatnak köszönhetően – továbbra is másfél millió forint körül stagnál.

„Miközben a hazai használtautó-átírások száma 2012-ben enyhén csökkent, az importált használt személyautók száma az előző évi 31-ről közel 54 ezerre nőtt, ami ezt a visszaesést képes volt ellensúlyozni – értékeli az elmúlt évet záró adatokat Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – Továbbra is kevés azonban az újszerű autó a kínálatban: az eladások 60 százalékát legalább kilencéves autók teszik ki, ennek megfelelően az átlagár egy év alatt közel öt százalékkal 1 millió 506 ezer forintra esett vissza.”

Az 1,5 milliós átlagár azonban értelemszerűen jelentős szórást takar az egyes korosztályok között: az év utolsó negyedében a 0-2 éves használt személyautók átlagos kínálati értéke ugyanis a Használtautó.hu oldalain megközelítette az 5,8 millió forintot. 3-5 éves autóhoz átlagosan 2,9 millió forintért, 6-8 éves személygépkocsiért 1,7 millió forintért lehetett hozzájutni, míg egy 9 év feletti autóért elegendő volt átlagosan 630 ezer forintot fizetni. A fenti táblázatból az is kiolvasható, hogy a három évnél idősebb autók átlagára minden korcsoportban jelentősen (7-11 százalék között) csökkent az év során, ugyanakkor az alacsony kínálat miatt a 0-2 éves korcsoportba tartozó járművekért átlagosan három százalékkal többet tudtak elkérni tulajdonosaik.

Kategóriák szerint vizsgálva a szakportál adatbázisát, a használtautó-forgalom 31 százalékát az alsó középkategóriába tartozó autók tették ki, ezek átlagára 1,09 millió forint volt. A közép-és felső középkategóriához (27 százalék) tartozó átlagár 1,84 millió forint volt, miközben a mini- és kisautók (együttesen 25 százalék) 798 ezer forintos átlagos értéken keltek el. 2012-ben az öt leggyakoribb gazdát cserélő márka sorrendben az Opel, a Suzuki, a Ford, a Volkswagen és a Renault voltak, az adásvételi szerződések több mint fele e márkák egyikére köttetett.

2013-as kilátások

„A tavalyi évkezdet komoly változást hozott: a legtöbb kategóriában jelentősen kedvezőbbé vált a regisztrációs adó mértéke. Ennek következtében ugrott meg a használtautó-import volumene – magyarázza a Használtautó.hu ügyvezetője. – Az idei évkezdetkor a szabályozásban nem történt változás, ezért a jelenlegi tendenciák érvényesülnek a továbbiakban is. A behozatalban – kedvező árfolyamok esetén – további növekedés valószínűsíthető, ám a használtautó-piac jelentős bővülésének továbbra is komoly gátat szab az a tény, hogy az újautó-eladások számát tekintve 2013-ban sem várható jelentősebb kiugrás az előző évekhez képest.”

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért