– Már egy ideje nézegetem az autókat, a régit akarom lecserélni újabbra – mondta Kiss Ferenc, akit egy használtautó-kereskedésben bírtunk szóra. – Jó a kínálat, de nyilván több helyen is szétnézek, és csak mindent egybevetve döntök. Skodát vennék, de sok a volt cégutó köztük, ezek viszonylag sokat futottak, ezért lehet, változtatok az igényeimen. Megfelelő lenne még Astra is, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő, inkább várok, nem kapkodom el a dolgot, nem akarok valami leharcolt autóba belefutni – tette hozzá.

– Öt év stagnálása után 2014-ben vált egyértelművé az a jelentős fellendülés a hazai használtautó-piacon, amely a tavalyi évben is szinte töretlenül folytatódott – mutatott rá Fodor László. A használtautó.hu szakértője hozzátette: -Az előző év végéhez képest bekövetkező újabb komoly emelkedés oka, hogy 2015 során 12 százalékkal több autó cserélt gazdát, miközben az átlagárak is mintegy 3 százalékkal emelkedtek.

Alig több mint két év leforgása alatt ugyanakkora időszakban immár másfélszer akkora érték fordul meg a piacon, amit az áremelkedésen túl közvetetten az újautó-eladások és a használtautó-import felfutása is elősegítettek.

Miközben 2014-ben – nem utolsósorban a forintárfolyam gyengülése, illetve a használtautó-importra bevezetett vagyonszerzési illeték közvetett hatásainak köszönhetően – átlagosan 8 százalékkal drágította a gazdát cserélő használt autókat, 2015-ben szintén infláció feletti, 2,6 százalékos átlagos árnövekedést tapasztalhattunk: az utolsó negyedévben észlelt átlagár már meghaladta az 1 millió 670 ezer forintot.

– Tapasztalatom szerint is egyre inkább jól működik a piac – mondta Péntek László. A szolnoki Nesztor Autó vezetője hozzátette, kereslet van jó és fiatal, 3–4–5–6–7 éves autókra, és ezekből sajnos nincs is túlkínálat. A vevők a klasszikus kis- és középkategóriás autókat keresik.
– Nagyon jó ázsiója van a Suzukinak, de természetesen a hagyományosan kedvelt Volkswagen, Opel és Ford típusok is meglehetősen jól fogynak. Viszonylag sok autót hoznak be külföldről, ezekkel szemben azonban szerintem eléggé bizalmatlanok a vevők. Mi is foglalkozunk kisebb tételben ilyenekkel, de ez nagyon macerás terület. Úgy tapasztaljuk, hogy a válság, azaz 2008 óta sokkal hosszabb ideig használják az autókat, legyen magánszemély, legyen cég tulajdonában. Korábban 100 ezer kilométerenként cserélték a kocsikat, ma ez inkább jellemző a 200 ezer kilométeres futás után. Az utóbbi 2–3 évben nőtt az átlagár, a legerősebb piaca a 1,5–2 milliós autóknak van. Nekünk az az előnyünk, hogy szervizzel is rendelkezünk, ez a vevőknek bizalmat közvetít. A hozzánk bekerült autókat minden esetben felülvizsgáljuk, felkészítjük, ha kell, rendbe tesszük. Ezzel lényegében hallgatólagos garanciát is vállalunk. Készpénzért is felvásároljuk az autót, és természetesen hitelre is lehet nálunk gépkocsit kapni – mondta a vezető.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete sajnálatosnak nevezte, hogy a drasztikusan növekvő és az új autó import volumenét jelentősen meghaladó importált használt személyautók átlag életkora meghaladja a 11 évet, ami az autópark öregedésének folytatódását, a káros anyag kibocsátás növekedését, a közlekedés biztonságának csökkenését okozza, miközben a használtautó-import a joghézagok kihasználásával az áfa meg nem fizetésében élen jár.

A múlt évben összesen 103 ezer új jármű talált gazdára a magyar járműpiacon, ami 13,8 százalékos növekedést jelent éves összevetésben, 2013-hoz viszonyítva pedig közel 40 százalékos bővülésnek felel meg – közölte a Magyar Lízingszövetség a Datahouse adatai alapján.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!