A lassan növekvő újautó-eladások miatt lecserélt autók mellett egyre érezhetőbben élénkíti a piacot a behozott használt járművek számának folyamatos növekedése is. A használtautó-import több mint harmadát három márka, a Volkswagen, a BMW és az Opel tette ki.

„Miközben úgy tűnik, a használt személyautók átlagára a másfél millió forintos szint körül stabilizálódik, a harmadik negyedévben ismét valamivel több használt jármű cserélt gazdát, mint az előző időszakokban – értékeli az adatokat Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – A piacot egyre nagyobb mértékben befolyásolja a használt autók importja: miközben 2010-ben az eladások teljes mennyiségének alig négy százalékát tették ki a behozott személygépkocsik, az idei év első kilenc hónapjában ez az arány már 11,6 százalék volt. Az év hátralévő részében az ismét emelkedő árfolyamok szabhatnak gátat az import további bővülésének, a piac egészét tekintve pedig a gyenge kereslet korlátozhatja az index további emelkedését.”

Az idei év első kilenc hónapjában 84 százalékkal több autót hoztak be az országba, mint egy évvel korábban. Mindez több okra vezethető vissza. Egyrészt az újautó-eladások továbbra is igen alacsony szinten, évi 50 ezer körül mozognak, így továbbra is nagyon alacsony a néhány éves belföldi autók kínálata. Másrészt az év eleji, a regisztrációs adót érintő kedvező változások az év során erősödő forintárfolyammal párosultak, ami előnyösebb áron tette elérhetővé a külföldi használt autókat.

Az import további előnye, hogy rugalmasan képes igazodni a valós vásárlói igényekhez. A behozott autók között a három legnépszerűbb márka a Volkswagen, a BMW és az Opel volt az első kilenc hónapban, ez a sorrend pedig pontosan egyezik a Használtautó.hu oldalain leggyakrabban keresett márkákkal.

A behozatali lista következő három helyét a Ford, a Mercedes és az Audi foglalja el. A keresések számát tekintve a két német presztízsmárka ugyan megelőzi a Fordot, ám azok átlagosan magasabb árfekvése miatt a keresők egy része végül egy könnyebben elérhető márkát választ magának. A kereséseket tekintve a nyolcadik leggyakoribb márka a Suzuki, de ezen igények legnagyobb részét a hazai piac elégíti ki, így ez a márka nem került fel az import használtautók márkáinak tízes listájára.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!