A Használtautó.hu internetes szakportál szerint az általános gazdasági környezet folyamatos romlása, valamint az autókhoz kapcsolódó költségek megugrása mind több autóst kényszerít arra, hogy megpróbáljon megválni járművétől. Kérdés, mekkora sikerrel. A keresések száma ugyanis éppen a korábbi években legaktívabb hónapokban érte el idei mélypontját.

Az előző évekhez hasonlóan idén is a tavaszi hónapokban ugrott meg a hirdetések száma, azonban ezúttal a szokásos 65-66 ezres szint helyett csaknem 80 ezerre nőtt az adott időpontban kínált használt személyautók átlagos száma, húsz százalékkal haladva meg az ilyenkor szokásos szintet.

A járműkategóriákon belül is egyértelmű tendenciák figyelhetők meg. Miközben 2010-hez képest a mini- és kisautók hirdetéseinek száma alig emelkedett, addig terepjáróból csaknem kétszer, míg egyterű autókból másfélszer annyit hirdetnek meg Magyarországon, mint két évvel ezelőtt. „A számok azt mutatják, hogy egyre több autós képtelen rendszeresen megfizetni az autó fenntartásának dinamikusan emelkedő költségeit – értékeli a jelenséget Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – Ráadásul, míg korábban a kereslet és kínálat görbéi viszonylag párhuzamosan mozogtak, idén sok év óta először tapasztalhattunk ellentétes mozgást: februárban még több mint 20 millió hirdetésletöltést regisztráltunk, májusra ez az érték 16,3 millióra esett. Ez azt jelenti, hogy a csökkenő kereslet miatt a meghirdetett autók nehezebben vagy alacsonyabb áron találhatnak gazdára, mint korábban.”

Rohamosan dráguló autófenntartás

A gazdasági környezet általános állapota, az élet egyéb területein is növekvő kiadások eleve kedvezőtlenül érintik az autótulajdonosok széles táborát, azonban ezt a hatást nagymértékben erősíti az a tény, hogy a fenntartási költségek jóval az infláció mértékén felül emelkedtek. A legfontosabb tényezők az alábbiak:

– 2009 év végén még 2-essel kezdődött egy liter benzin ára, míg idén áprilisban már a 450 forintos szintet ostromolta az átlagár.

– Idéntől igazságosabb lett ugyan az átírási illeték, de a gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy 8 évesnél fiatalabb autók esetében többet kell fizetni.

– A néhány éve súlyadóból teljesítményadóvá alakult teher mértéke 2010-ben átlagosan 14 százalékkal emelkedett.

– Miközben az inflációt kissé meghaladó mértékben nőtt az autópályadíj, a négynapos matrica megszűnése további terhet jelentett az autópályát csak alkalomszerűen használók számára.

– A romló forintárfolyam a dráguló import alkatrészek árain keresztül a szervizköltségeket is érezhetően megemelte.

– Idén áprilisban életbe lépett az új szabálysértési törvény. Ennek értelmében jelentősen nőttek a kiszabható bírságok, a fix közlekedési bírságok bevezetése pedig már az elkövetés gyakoriságának, illetve a vétkes autós vagyoni helyzetének mérlegelését is kizárja a bírságolás során. Mivel az óvatos vezetők is könnyen belefuthatnak egy-egy kisebb kihágásba, mindez ezentúl számukra is alkalmanként több tízezres kiadást eredményezhet.

– Július elsejétől a személyautók műszaki vizsgájának díja 16 290 forintról 22 ezer forintra emelkedik.

– A biztosítási adó bevezetésével a casco-díjakra 15 százalékos plusz teher rakódik

– A főváros, jelenleg még ismeretlen ütemezéssel és díjazással hamarosan bevezeti a köznyelvben dugódíjként ismert behajtási díjat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!