Egy használtautó-vásárlás előtt átlagosan 27 órát tölt hirdetések átnézésével egy brit vásárló, és mintegy 77 kilométert autózik és 4 autót néz meg élőben is, mire megtalálja a számára ideális választást – aztán kétharmaduk mégis megbánja a vásárlást. Ezek a legfontosabb tanulságai a Carspring használtautó-kereskedelemmel foglalkozó weboldal által készített, 1000 potenciális vásárló megkérdezésével végzett kutatásának.

Persze a korcsoportok szerint jelentős az eltérés, a 25-30 év közötti fiatalok akár 200 órán keresztül is nézik a hirdetéseket, és akár 800 kilométert is autóznak, mielőtt véglegesítik a döntésüket – jellemzően ez az első olyan használt autó, amelyet már saját pénzből és nem szülői segítséggel vásárolnak, azért szánják magukat rá olyan nehezen a döntésre. Azonban legyen bármilyen alapos is a keresés és a személyes megtekintés, a megkérdezettek 68 százaléka megbánja a vásárlást.

A legtöbben úgy érzik, túl sokat fizettek, de sokan vannak úgy, hogy megítélésük szerint a megvásárolt autó sokkal jobban nézett ki a fényképeken, mint élőben. A megkérdezettek 13 százaléka válaszolta azt, hogy nem várt javításokra kellett költenie, 10 százalék azt mondta, a vásárlást követő egy hónapon belül lerobbant az autó. Egy átlagos brit egyébként élete során hét darab használtautót vásárol.

A leggyakoribb okok, miért elégedetlenek a használtautó-vásárlók:

• 54%: nem ért annyit, amennyit kértek érte
• 28%: nem volt jó vezetni
• 28%: rosszabbul nézett ki, mint a fotókon
• 24%: rossz állapotú karosszéria
• 22%: lelakott utastér
• 21%: több munka volt vele, mint amire számítottak
• 20%: nem tűnt megbízhatónak az eladó

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!