2017. január elsején olvadt be hivatalosan a Banif Plus Bank Zrt. a Cofidisbe, mostantól kezdve utóbbi néven lehet majd megtalálni előbbi szolgáltatásait. Az autófinanszírozási üzletág eddig Magyarországon mindig dobogós helyezést ért el a negyedéves teljesítmények alapján, az új tulajdonos eltökélt szándéka, hogy első helyre kerüljön.
cofidis2
Ehhez új termékeket is kínálnak majd, például az alacsony értékű – itt 1 millió Ft-os értékhatárt említett a sajtótájékoztatón Holló Bence, a Cofidis fióktelepének ügyvezetője, de hozzátette, néhány héten belül véglegesítik a terméket, akkor lesz majd végleges összeg – autókra kínálnak majd fedezet nélküli hitelterméket, amely a piacon ma elérhető kamatszint mellett kisebb járulékos költséggel rendelkezik majd. Értsd, mivel az autó nem kerül a finanszírozó nevére, megspórolja az ügyfél a kétszeres átírási költséget, ráadásul az ügyintézés is egyszerűbb lesz, hiszen azt követően, hogy a Cofidis megvizsgálja az ügyfél hitelképességét, már a kereskedővel tartja az a kapcsolatot.
cofidis3
Természetesen alaposan felmérték a használtautó-finanszírozási piac állapotát is, 70 autókereskedő és 500 18-69 év közötti magánszemély megkérdezésével végzett kutatást az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. Évek óta folyamatosan emelkedik azoknak az embereknek a száma, akik autóvásárlást terveznek, 2017-ben 14 százalék nyilatkozott így. A teljes piac 86 százalékát jelenti a használtpiac, ezen belül 22 százalék gondolkozik finanszírozásban, a piacon két nagy árkategória van, az 500 ezer-1 millió Ft és az 1 millió-3 millió Ft. Legfontosabb döntési szempont a műszaki állapot, legszívesebben egy hozzáértő szakival mennek az emberek használt autót vásárolni. A külföldi származás nem riasztja el őket, hiszen ez alacsonyabb vételárat jelent – egészen pontosan megdrágultak az új koruk óta Magyarországon futó és karbantartott autók -, de a külföldi eredetű jármű megvásárlása után jobban izgulnak. Annyiból kényszerhelyzet ez a magyar autópiacon, hogy a válság idején elapadt a hazai utánpótlás, amelyet muszáj más forrásból pótolni.

cofidis4

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!