Használt eladó Sparkból körülbelül 80 darabos a kínálat, a legolcsóbb, 2005-ös műszakis példányok 600 ezertől érhetők el, míg a megkímélt 4 évesekért 1,3 milliót kérnek. Az utolsó évjáratból elvétve felbukkan egy-egy, alig pár ezer kilométert futott, gyakorlatilag újszerű példány, melyet 1,6 millió forint körüli összegért hirdetnek, de ezek igen ritka esetek.

A kormánylégzsák szériatartozék A kormánylégzsák szériatartozék

Vidám fazon a Spark, csak nem valami fürge

A 796 cm3-es háromhengeres kerepelése jellegzetes, ereje elsősorban a városi környezetben nyújt korrekt lendületet. A lakott területet elhagyva minden előzést kétszer gondoljunk át, ügyeljünk a fokozott szélérzékenységre. Utóbbi miatt az egyenesfutás gyakori korrekciót igényel. Az ötfokozatú manuális váltó kissé kásásan, akadozva jár, érdemes a szinkrongyűrűk állapotára figyelni.

Szép számmal találni automata változatokat is, ezek ellen a magas fogyasztásuk és extrém lomhaságuk szól – 0-100 km/óra 21,9 másodperc alatt! A szervós daraboknál a kormány tekeréséhez szükséges erő minimális, a parkolás, megfordulás nem jelenthet kihívást, a visszajelzés mértéke azonban elhanyagolható. A fülke egészen elfogadható méretű, elöl a nagyobb termetűeknél a keskeny válltér okozhat gondot, illetve magas sofőrnél lehet probléma a fix kormányoszlop és a nem eléggé hátratolható ülés.

Hátul kissé passzentos a férőhely Hátul kissé passzentos a férőhely

A méretekhez képest hátul is korrekt a hely, gyerekeknek megjárja, fejtámla és hárompontos öv minden utasnak jár. A pöttöm (170 l) raktér az osztva dönthető ülőlapok és támlák révén 845 literesre bővíthető. Bosszantó, hogy a raktérajtó csak kulccsal vagy a kabinban elhelyezett kapcsolóval nyitható.

A csomagtér egyszerűen bővíthető A csomagtér egyszerűen bővíthető

Az utángyártott alkatrészellátás nem valami bőséges, az izzók gyakran kiégnek, az ablaktekerő kar pedig törékeny darab. A műanyagok néhol sorjásak, könnyen karcolódnak. Érzékeny pontok: generátor, légtömegmérő és gyújtáskábel. Utóbbi kettő hibája esetén menet közbeni megtorpanás, a motor bedadogása figyelhető meg. A karbantartási díjak alapvetően alacsonyak, a Spark könnyen szerelhető típus, kevés érzékeny pontja van.

Alapvetően megbízható típus a Spark, két gyakori típusbetegsége a légtömegmérő és a gyújtáskábel hibája Alapvetően megbízható típus a Spark, két gyakori típusbetegsége a légtömegmérő és a gyújtáskábel hibája

TETSZETT
– elfogadható méretű kabin
– könnyű manőverezhetőség
– ötajtós kialakítás

NEM TETSZETT
– apró raktér
– lötyögős váltó
– szerény dinamika

ÖSSZEGZÉS
Olcsó városi kisautó, mely apró külméretei dacára belül egészen korrekt helyet kínál. Persze a raktér aprócska, és a 0,8 literes motor sem egy erőművész – 100 km/óra fölé ne nagyon hajszoljuk az alig 50 lóerős Sparkot.

Chevrolet Spark 0.8 6V
Összlökettérfogat: 796 cm3
Hengerek/szelepek száma: S3/6
Maximális teljesítmény: 38 kW (52 LE) 6000/min
Maximális forgatónyomaték: 72 Nm 4400/min

Hossz./szél./mag.: 3495/1495/1500 mm
Tengelytáv: 2340 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1300/1275 mm
Saját tömeg/teherbírás: 725/485 kg
Csomagtér: 170/845 l
Üzemanyagtank: 35 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 18,2 s
Maximális sebesség: 145 km/h
Város/országút/vegyes: 6,9/4,2/5,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 136 g/km
Évjárat/futásteljesítmény: 2007/95 750 km
Vételár: 890 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!