Bár sokszor úgy tűnik, igen jó üzletet köt, aki ilyen járművet vásárol, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen ügyletekben nem árt az átlagosnál is körültekintőbbnek lenni. Évről évre immár százezernyi család érintett ebben a témában, ezért a Használtautó.hu időszerűnek látja összegezni, melyek azok a kockázati tényezők, amelyeket ilyen esetekben mindenképpen célszerű szem előtt tartani. Ha magánimportra adjuk a fejünket, ökölszabályként tartsuk szem előtt, hogy nagyobb autók esetében 10, kisebb kategóriás autóknál pedig akár még egy 15 százalékos kinti árelőny is könnyen elillan a vételárra rakodó további költségek miatt.

A hazai forgalomba helyezés költségei
„A Használtautó.hu személygépkocsi-hirdetéseinek közel tíz százaléka jelenleg is külföldi okmányokkal rendelkező, még itthon nem regisztrált autókról szól – tájékoztat Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési vezetője. – Fontos tudni, hogy ilyen esetben legtöbbször a vevőt terhelik a mindig kötelező műszaki vizsga, a forgalmi, a törzskönyv és a rendszám költségei, amelyek a regisztrációs adón felül mintegy 50 ezer forintot tesznek ki. Az EU-n kívülről származó autók esetében egyedi forgalomba helyezési engedélyre és eredetvizsgára is szükség van, ami a fenti terheket megduplázza.”

A regisztrációs adó akár több százezres tétel is lehet
A regisztrációs adó legtöbbször nem is szerepel az ilyen hirdetésekben, pedig az autó motorjának emissziós besorolásától függően annak összege még egy kisebb autónál is több százezres tétel lehet. Gyakran ugyanazon típus azonos évjáratú példányai között is találunk olyanokat, amelyek eltérő kibocsátási besorolással rendelkeznek. Mindezt azért különösen fontos figyelni, mert az Euro 4 és az Euro 5 besorolású autók regisztrációsadó-mértéke között például négyszeres a különbség!

Tavaly óta vagyonszerzési illeték is terheli a behozatalt
2014. január 1-jétől a külföldön vásárolt használt járművek (személyautók, motorkerékpárok, haszonjárművek) hazai forgalomba helyezése után is kell már vagyonszerzési illetéket fizetni. Mindez átlagosan további 40-50 ezer forintos pluszterhet ró az autójukat külföldről vásárlókra. Az illeték mértéke az autó teljesítménye és életkora szerint így alakul:

Ne hagyjuk magunkat megvezetni
Külföldről behozott autóknál legtöbbször jóval kevesebb ismerettel rendelkezünk az autó előéletéről. Annak érdekében, hogy biztosabban ki tudjunk küszöbölni egy esetleges visszaélést, az alábbi lépéseket érdemes tenni:
– Szervizadatok lekérése: a külföldről behozott autók túlnyomó részét – sokszor egy vállalati flotta tagjaként – hivatalos szervizben tartották karban. Ezért esetükben hazai márkaszervizeken keresztül is néhány perc alatt elérhetőek az autó előéletére vonatkozó adatok. Ha az eladó bármire hivatkozva nem egyezik bele ebbe a lekérdezésbe, érdemes beszüntetni a tárgyalást. Különösen a valós futásteljesítményt célszerű ellenőrizni, hiszen a kilométeróra visszatekerése sem külföldön, sem idehaza nem ismeretlen gyakorlat.
– A szervizkönyv valódiságának ellenőrzése: óvatosságra int, hogy gyakran a szervizkönyvek sem valódiak. Erre utalhat például az, ha az elvileg több éves eltéréssel születő bejegyzések mind ugyanazzal az írással és tintával szerepelnek benne. De egyéb jelek is árulkodóak lehetnek: például az állítólagos származási helytől távoli adatokat tartalmazó parkolási matrica vagy éppen rendszámtáblakeret. Ha igazán biztosra kívánunk menni, vegyük fel a kapcsolatot a szervizkönyvben szereplő műhellyel, s informáljuk le az autót: kérdezzük meg, hogy mit tudnak róla, és konkrétan milyen műveleteket végeztek rajta.
– Hirdetés alapján sose adjunk előleget! Évről évre több tíz eljárás indul olyan csalók ellen, akik kedvező feltételeket kínálva csalnak ki hiszékeny emberekből komoly összegeket igényeiknek megfelelő autók behozatalát ígérve.

Még nagyobb a kockázat, ha a behozatalt is mi intézzük
Bár az országhatárok eltűntek, a távolságok megmaradtak. Így egy külföldön vonzó áron kínált autóért kiutazni is jelentős költség: egy Frankfurt-környéki autó esetében 8 literes átlagfogyasztás mellett (visszafelé két autó üzemanyagát és autópályadíjait fizetve) még a jelenlegi nyomott benzinárak mellett is több mint 80 ezer forintot tesz ki egy ilyen kör.
„Az eladó könnyen vissza is élhet a jelentős idő- és pénzráfordítással: noha a helyszínen rögtön kiderül, hogy eltitkolt sérülései, hibái, hiányosságai vannak az autónak, a vevő, ha már odáig elutazott, könnyen hajlamos akár súlyosabb kompromisszumokat is kötni, mentve, ami menthető – magyarázza a Használtautó.hu szakembere. – Ezért sose egyetlen ajánlat birtokában induljunk ilyen útra. Jó megoldás lehet az is, ha többen utazunk ki egyszerre azonos céllal, hiszen ilyenkor megoszlanak az utazás költségei.”
Fentiek ellenére az import használt autó vásárlása megfelelő körültekintéssel előnyös megoldás lehet. Fontos azonban, hogy a pótlólagos ráfordítási igényekkel (a fentieken kívül a megfelelő állapotba hozás érdekében vállalt további szervizdíjakkal is) még a vásárlás előtt tisztában legyünk, azokkal reálisan számolni tudjunk.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!