Budapest és Tatabánya között, az autópálya belső sávjában figyelt fel az életveszélyes mutatványra az alábbi videó készítője.

Nem akármilyen, sőt nyugodtan mondhatjuk, bicskanyitogató videót kapott egyik olvasójától a kemma.hu hírportál. A minap rögzített felvételen egy személyautó egy másikat vontat, de nem akárhol ám, az autópálya belső sávjában, más járműveket is megelőzve. A mutatvány, amellett, hogy szabálytalan, igencsak veszélyes is.

A hatályos KRESZ szerint elromlott járművet vontató gépjárművel legfeljebb 40 km/órával lehetne haladni, valamint elromlott járművet fokozott óvatossággal, lehetőleg kisforgalmú úton és időszakban kell vontatni, autópályáról és autóútról pedig az elromlott járművet vontató járművel a legközelebbi lehajtásra szolgáló úton, illetőleg útkereszteződésben le kell térni. Mindez egyszerűbben azt jelenti, hogy autópályán csak az első lehajtóig lehet vontatni.

Arra vonatkozólag a kemma.hu portálnak nincs információja, hogy milyen hiba miatt volt szükség a vontatásra, de a portál felhívja a figyelmet a vontatás további szabályaira is: elromlott kormányszerkezetű járművet csak emelve szabad vontatni, olyat pedig, amelynek a fékberendezése romlott el, vagy amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kilogrammot meghaladja, csak – a húzó- és a nyomóerők felvételére egyaránt alkalmas – merev vontatórúddal szabad vontatni.

A vontatott jármű féklámpáját és irányjelző berendezését, kivéve ha a járművet emelve vontatják, működtetni kell, továbbá – éjszaka és korlátozott látási viszonyok között – a vontatott járművet is ki kell világítani.

A veszélyes helyzeteket elkerülendő érdemes inkább autómentőt hívni, amely biztonságosan elszállítja az elromlott járművet – írja a kemma.hu.