Az olasz meló (1969)
A fiatal kaszkadőr-koordinátor számára igazi mérföldkő volt ez az ironikus hangvételű, bár az autós akciók tekintetében komolyan vehető film, amely nagyot lendített a karrierjén. Az utcákon, épületekben, épületek – például a torinói Fiat üzem – tetején, vagy a csatornában zajló üldözéseket csak nagy hozzáértéssel és egy jó csapattal lehetett megvalósítani.

A betörés (1971)
A Jean-Paul Belmondóval forgatott játékfilmek közül kiemelkedik az Omar Sharif közreműködésével készült krimi, melyben pályafutása egyik leghosszabb és legizgalmasabb hajszáját rögzítette Athénban. A piros Fiat 124 Special és a fekete Opel Rekord fél városon átívelő összecsapása a legtöbb Rémy Julienne-féle akcióhoz hasonlóan mai szemmel nézve is igazi mestermű!

Kettős bűntény Hamburgban (1972)
Hasonlóan nagyszabású Kirk Douglas és Giuliano Gemma krimijének autós üldözése. Az NSZK-ban forgatott filmben egy Opel Admiral és egy Plymouth Belvedere/Dodge Dart töri össze egymást. Olyan sok sérülés éri az autókat a teljes megsemmisülésig, hogy közben nem csak másik példányra, hanem másik típusra is váltott a stáb, illetve igyekezett úgy átalakítani a különböző amerikai gyártmányokat, hogy a filmben egyformának tűnjenek. Érdemes megfigyelni a Unic autószállítót, melyet akkoriban számos forgatáson használt Julienne csapata.

Tony Arzenta – Vendetta (1973)
A hetvenes évek jellegzetes, olasz bűnügyi filmjében nem csak Alain Delon, hanem a stáb egy része is francia volt. A főszereplő itt is egy piros Fiatot, egy 132-est vezet, ami a gyárral kötött megállapodás nyomán munkáinak visszatérő elemévé vált. A véresen komoly száguldásban részt vevő, olasz taxiként is népszerű Citroën DS szintén tipikus elem a Julienne-féle akciókban, és a már említett autószállító is újra feltűnik.

Il poliziotto è marcio (1974)
Ismét egy olasz bűnügyi film, és ismét egy Fiat 124 Special, a zöld autó ezúttal azonban az üldözött szerepét játssza, a rendőrök az ikonikus Alfa Romeo Giuliával erednek a nyomába. Bár akkoriban számtalan hasonló film készült, könnyen felismerhető a franciák keze nyoma, ha másból nem, az olasz utcákon felbukkanó, sárga fényszórós Simcákról biztosan.

Három felesleges ember (1980)
Alain Delon ezúttal egy klasszikus, francia politikai krimiben keveredik autós üldözésbe. A korábbi Fiat helyett itt már a nevével összeforrt Lanciát, ezúttal egy Gammát vezet, a másik autó viszont megint egy Citroën, egy CX. Az előszeretettel használt DS sem hiányzik, ebben a zsúfolt forgalomban zajló hajszában az egyszerűbb, ID kivitelből készült mentőautó kap rövid szerepet.

A profi (1981)
A közönségkedvencnek számító krimi üldözési jelenete szintén legendás, itt az Opel Rekord helyett egy Peugeot 404-essel veszi fel a harcot Belmondo piros Fiatja. A kormány mögött a forgatáson is a színész ült, aki arról vált híressé, hogy kaszkadőr nélkül forgat, a koordinátor személye ezért még fontosabbá vált. Belmondo vakon bízott Rémy Julienne-ben, aki a precízen felépített és megtervezett kaszkadőr-mutatványok mestere volt. Az ITT MEGNÉZHETŐ kisfilm a forgatás során készült werkfilm.

Polipka (1983)
Összesen hat James Bond filmen dolgozott a francia csapat, az üldözések többsége nem is a szokásos, egzotikus helyszíneken, hanem Európában játszódott, és abban is különlegesek voltak, hogy nem méregdrága sportkocsikat, hanem jellemzően hétköznapi típusokat hoztak extrém helyzetekbe. Az NSZK-ban játszódó üldözéshez Roger Moore kölcsönvesz egy Alfa Romeo GTV 6-ost, a rendőrök pedig E28-as BMW 5-ös sorozattal, illetve BMW R 100-as motorral erednek a nyomába. A rövid, de felfokozott tempójú jelenetben számos klasszikus vezetési trükköt felvonultattak a repertoárjukból…