Tömegautónak tervezték és tömegautó is lett belőle, a Golf iránti rajongás azonban kiemeli a tucatautók közül a VW egyik legnagyobb darabszámban eladott típusát. A lelkesedés nem alaptalan, hiszen az 1976-ban megjelent GTI megalapozta a hot hatch kultuszt, a néhány hónappal később piacra dobott dízel változat pedig egyesítette magában a német precizitást a német takarékossággal. A Golf gyártási minősége évtizedeken át fogalomnak számított, még a harmadik széria is örökölte elődei tartósságát. Bár a II-es Golfot a Merkur is importálta, az 1991-es III-as volt az első, melyet a Porsche Hungaria szalonjaiban lehetett megvenni.

20 év és 400 000 km után is újszerű a beltér, látványos kopás csak a kormányon látható. Fotó: Lővei Gergely
20 év és 400 000 km után is újszerű a beltér, látványos kopás csak a kormányon látható. Fotó: Lővei Gergely

A kipróbált autó azonban Németországból származik, első tulajdonosa a vásárlásnak is megadta a módját: az 1996-ban éppen 20 éves évfordulót ünneplő 20 Jahre Jubileum Edition-t rendelte, amely egyszerre volt GTI és TDI is, ilyet sem azelőtt, sem azóta nem gyártott a Volkswagen! A sportos/spórolós Golfhoz minden feláras extrát kért, kivéve az állófűtést és a hátsó fejtámlákat. Így lehet egy 20 éves kompaktban elektromos ablak, napfénytető és tükör, digitális légkondi, fűtött borülés, tempomat, valamint egy mai szemmel egyszerre high tech és retró Nokia hifi. A közel 43 000 márkába kerülő, mélykék autó ezek nélkül is ritkaság lenne, hiszen összesen 250 darab készült belőle, ami azonban igazán naggyá teszi, az a kilométerszámlálón olvasható 138 000 km. Így is teljesen hihető lenne, pedig ez a műszer 300 000-nél nullázódik, tehát már nem kell sok a 444 000-es szervizig. Mindezt megbontás, nagyjavítás és felújítás nélkül.

Az első tulajdonos fizetett a bőrkárpitért, de a hátsó fejtámlákért már nem. GTI stíluselem a golflabda váltókar, ritkaság a sok extra
Az első tulajdonos fizetett a bőrkárpitért, de a hátsó fejtámlákért már nem. GTI stíluselem a golflabda váltókar, ritkaság a sok extra

12 évig volt egy kézben, jelenlegi gazdája 5 éve a másodiktól vette. Mindhárom gazda közös vonása, hogy szeretettel használja kedvencét, gyári alkatrészekkel szervizeli, és odafigyel a karbantartásra. A képeken látható, meggyőző állapot ennek köszönhető, 120 000 km alatt pénzt eddig csak a vízhűtő, a generátor-szabadonfutó és egy féltengelyszimmering mellett a hátsó féktárcsa, -betét, -nyereg cseréjére kellett költeni. Természetesen az üzemanyagon kívül, amiből 5,0-5,5 litert fogyaszt, függetlenül a vezetés dinamikájától. Mert ebből a csúcsmodellből annak ellenére is ki lehet hozni a sportos énjét, hogy gázolajat kell bele tankolni. Az ajándékba kapott rendszám árulkodó, az 1,9-es TDI 110 lóereje és 235 Nm nyomatéka alaposan képes meglódítani az alig 1300 kilós karosszériát, a 90-es évek stílusában épített autóban ráadásul a kisebb tempó is nagyobbnak tűnik.

Eredeti számla? Vezetett szervizkönyv? Minden megvan, mutatja a tulajdonos
Eredeti számla? Vezetett szervizkönyv? Minden megvan, mutatja a tulajdonos

Miután a kormány mögé ülök és bekötöm a gyárilag piros öveket, Tamás javasolja, hogy ne lassítsak a kanyar előtt, mert az állítható, Koni lengéscsillapítókkal és Eibach rugószettel ültetett autó úgy veszi majd, mint egy gokart. Kipróbáltam és mindet értek, a masszív Golfhoz passzol az enyhe finomhangolás, bár nekem hiányzott az a rugózás, amiről cserében le kellett mondani. Tamás persze nem bánja, boldogan autózik vele naponta 70 km-t, és gyűjti a cserealkatrészeket, hogy ha egyszer hobbiautó lesz belőle, még azt a kevés használati nyomot is eltüntesse a komplett dokumentációval büszkélkedő Golfról.

Csak karbantartást és megfelelő viszkozitású olajat kér az 1,9-es TDI
Csak karbantartást és megfelelő viszkozitású olajat kér az 1,9-es TDI

VW-találkozó
A cikkünkben szereplő GTI TDI mellett több száz dédelgetett, eredeti állapotú vagy tuningolt Golf és más Volkswagen lesz látható az idén október 1-jén 5. alkalommal rendezendő márkatalálkozón. A legendás Transporter-generációk számára felépített Hippifalu mellett változatos programok, este pedig koncertek várják a rajongókat. További információ a www.volkswagen-talalkozo.hu weboldalon.

Egy pár eredeti hátsó lámpa dobozban várja, hogy a Golf kikerüljön a napi használatból
Egy pár eredeti hátsó lámpa dobozban várja, hogy a Golf kikerüljön a napi használatból

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!