1. tétel: a hír: Lágy hang a volán mögött

„Csukja be a szemét és lélegezzék nyugodtan nagyokat és lazítson” – hangzik a kazettás magnóból. Az NSZK-beli közlekedési rendőrség biztonsági találkozójának résztvevői Coburgban székeiken hátradőlnek és kikapcsolódnak. Gerhard Stöcker, würzburgi pszichológus a közlekedési rendőrséggel közösen egy kazettányi műsort készített, amely lazítási tréninget tartalmaz a stresszel vert autósok számára. Semmi aerobik, hanem aktív lazítás; a 80 kísérleti személy közül nem volt egy sem, aki 15 perces játékidő után ne lett volna kifogástalanul fellazulva.

Azokhoz az autósokhoz kell szólni, akik a feszített munkanap után a munkaidő utáni csúcsban hazafelé kínlódnak, olyan autósokhoz, akiknek hosszabb utakon órákig tartó feszült összpontosításra van szükségük, és a hivatásos autóvezetőkhöz. Stöcker akciója hátteréről: „Aki feszült és stresszes, az a szokásosnál lassabban, túl hevesen és izgatottan reagál. Nyugtalannak, idegesnek, és felhúzottnak érzi magát, s vezetés közben a szokásosnál erősebben görnyed a szélvédő felé.”

A lazító tréninghez nem kell előkészület. Az autós ott maradhat ülésében és becsukhatja a szemét. Az autós hagyja, hogy egy lágy hang elengedett hangulatba hozza. Akárcsak az autógén tréningnél, egyfajta önlazításban a képzelőerőt az autós átviszi a testére. 15 perc alatt az izomzat fellazul, az ember úgy érzi – ha minden terv szerint megy – mintha kicserélték volna, és a közlekedési válsághelyzeteket megint könnyebben kerüli el, vagy lesz úrrá rajtuk. „Az autósmagnó kazettájából jövő lazítási gyakorlat nem pótolhatja a hiányzó alvást, sem a véralkoholszintet nem tudja csökkenteni” – figyelmeztet Stöcker. Továbbá: „Az önlazítás semmiképpen nem történhet menet közben, hanem csak álló és rögzített járműben, mert fennáll az elalvás veszélye.”

2. tétel: a hatása: Megvettem a kazettát

Laza izmokkal a volán mögött heverek. A világ békés, én is az vagyok. Mit törődöm a körülöttem nyüzsgőkkel. Az autó áll, jó kis parkolót találtam. Lefékez mellettem egy kocsi, a vezetője magyaráz valamit, vagy kérdezni akar. Nem érdekel, nekem csak a kazetta fontos. De az a másik már nagyon mutogat. Vagy megtudom, hogy mit akar, vagy kölcsönadom neki a kazettát, ahogy elnézem, ráférne. Mintha el akarna küldeni. De nem mozdulok, előbb végig kell hallgatnom a lágy hang monológját.

Miről beszél ez a kazetta? A fene tudja, egy szót se értek németül. Jobb is így, csak a hang marad, a lágysága. Elzsongít. Elaludni nem szabad! Csodálatos dolog ez az autotréning vagy automicsoda… autó. Te jó ég! Az autóm! Megmozdult az autóm! Most is mozog, emelkedik, egy teherautó színes hátára csúszik lassan. Engem szállítanak!

Na, nem szabad törődnöm ilyesmivel, nem érdekelhet a külvilág. HA elszállítanak, legalább nem kell utat törnöm a dugókon át. Nyugodtan hallgatom a magnót. Milyen jó a kilátás ilyen magasból. Egy csomó autót már elvittek a szorgos csörlős járművek. És a rendőrök is milyen készségesen segítik a bonyolult manővert. Hát az a pasas, jé, milyen ideges. Biztos az ő autója is eltűnt. Vagy elvitték vagy ellopták. Remélem, nem felejtette benne a pihentető kazettáját a szerencsétlen. Hát az a férfi mit csinál ott? Ez megőrült! Szétszedi a saját autóját. Az imént tépte le a függönyt, most a hátsó ablaknál matat, a féklámpáival szöszmötöl. Megismerem, ő az, aki úgy tolakodott a múlt év végi árkedvezménykor, hogy megvehesse a kiegészítő féklámpát.

„… próbálj meg lazítani…” „… próbálj meg lazítani…”

Ah, a féklámpa! Ha csak rágondolok, azonnal ideges leszek. Gyorsan a kazettát! Most kétszer is végighallgatom. Jó ez a kazetta, egy szót sem szól a pótféklámpáról. Nem ez beszélt nekem évekig arról sem, hogy milyen nagyszerű dolog látni és láttatni. Beszereltem a lámpákat. Kezdetben barátságtalanná tettem vele a rendőröket, később eltűrték. Bizonyára a hatóság is lazított. Gyorsan, ide a kazettát, még egyszer meg kell hallgatnom! Lazítani, megpróbálok lazítani. Lám, már le is tették az autómat. Honnan tudták, hogy pont ide, a Duna-partra akartam jönni? Mindegy, még egyszer meghallgatom a kazettát, vagy inkább kicserélem a szomszéd autóban ülővel, úgy látom, ő is magnózik.

Amott egy férfi keresgél valamit, milyen ideges. Inkább hallgatna magnót. Szólok is neki. – Nem érek én rá az effélékre – válaszolja ingerülten -, nem találom a segédmotoromat. – Hát ott van – mutatok az orra elé -, csak véletlenül eltakarta a bukósisakjával. –Köszönöm – rándul meg az arca -, megengedi, hogy beüljek az autóba? Hadd hallgassam meg én is a kazettát!

(földvári)
Favics Péter felvételei

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!