Fotó: Pozsgai Ákos

A találkozó résztvevői szombaton a már hagyományos emléktúra során játékos ügyességi feladatokban próbálhatták ki magukat. A közel 130 kilométeres túraútvonalon Pirtón, Soltvadkerten, Kalocsán, Hajóson, Jánoshalmán és Kunfehértón is láthatták az érdeklődők a veterán konvojt. – A kalocsai érsekkertben volt a harmadik megálló, ahol külön idegenvezetővel csoportokban bemehettünk a templomba és a kincstárba is.

Kunfehértón pedig fürdőzhettek a túrázók, ami a nyári kánikulában igazi felüdülés volt. Mindig arra törekszem, hogy a messzebbről érkezett vendégeknek minél több mindent meg tudjunk mutatni a megyéből, a játékos feladatokkal pedig igyekszünk önfeledt hangulatot teremteni – mondta Fejes Ferencné, a találkozó egyik főszervezője.

A komoly múltra visszatekintő találkozóra érkeztek öreg járgányok például Orosházáról, Sopronból, Veszprémből, Miskolcról, Egerből és Szerbiából is. Emellett az elmúlt huszonöt évben egykori barátjuk tiszteletére minden évben hozott múlt századbeli járművet egy német házaspár is. – Kántor András egy németországi veterán jármű találkozón ismerkedett meg velük, barátság alakult ki közöttük. Amióta megrendezzük ezt az eseményt ők minden alkalommal eljöttek. Idén tekintettel arra, hogy már elmúltak hetvenévesek, nem hoztak magukkal veterán járgányt, de itt voltak velünk. Hálás vagyok nekik azért, hogy így őrzik a barátunk emlékét – mondta Fejes Ferencné.

Vasárnap délelőtt a veteránok a halasi felvonulás során a katolikus temetőben idén is megkoszorúzták Kántor András sírját. Ezt követően díjazták a túraverseny legjobbjait, a legidősebb járműnek a tulajdonosát, valamint a legidősebb és legfiatalabb járművezetőket is. A déli harangszóig pedig a város főterén bárki megtekinthette a közel száz oldtimer járművet.