Ha valaki nem elég gyakorlott a nyüzsgő városokban való közlekedésben és parkolásban, könnyen megeshet, hogy összeszed egy-két kisebb-nagyobb sérülést. A baj csak akkor van, ha ezután megpróbál úgy csinálni, mintha mi sem történt volna. Sajnos a rossz példákból rengeteget látunk mostanában: itt van most helyette inkább egy jó példa!

Egy amerikai autós a Reddit közösségi oldalon osztotta meg a történetét. Egyik nap ugyanis parkolás közben véletlenül megnyomott egy kicsit egy előtte parkoló autót. Ezután azonban felírta egy papírra a telefonszámát, amit otthagyott a kocsi szélvédőjén.

Ezután az alábbi beszélgetés zajlott le a két autós közt SMS-ben:

A másik autós: Szia! Ez itt X, az én autómon hagytad a cetlit tegnap. Megnéztem a kocsit, egyáltalán nem néz ki rosszul a karcolás a hátsó lámpán, semmi olyan, amit ne lehetne házilag kijavítani. Köszönöm azért a cetlit és a telefonszámodat, legyen szép napod!

A baleset okozója: Szia! Nagyon szépen köszönöm! Nekem sem tűnt vészesnek, de az autó újnak nézett ki, és tudom, hogy sokan nagyon idegesek tudnak lenni már ennyi miatt is. Legalább beszállhatok az anyagok árába, amivel kijavítod a karcokat?

A másik autós: Ez nagyon kedves tőled! De tudod mit? Inkább költsd azt a pénzt valaki másra! Mindegy, hogy egy barátod ajándékára vagy egy teljesen ismeretlenre költöd, örülnék, ha így törlesztenél!

Az eredeti beszélgetés (Forrás: Reddit/Slathbog)