Az ötlet már régóta érlelődött a fejekben, 2009-ben aztán – amolyan első fecskeként – autós-motoros felvonulás és amatőr gyorsulási verseny jelentette az Ercsi Eötvös-napok programsorozat különleges csemegéjét. A kezdeményezés nagy sikert aratott, így Hodula Mihály, Jörös István és Juhász István rendíthetetlen szervezőmunkájának, valamint Szabó Tamás polgármester hathatós segítségének eredményeként tavaly már igazi autós-motoros fesztiválhangulat uralkodott a Fejér megyei város utcáin.

Raliautók, VFTS Ladák, E30-as BMW-k és egyéb különleges masinák tartottak látványos bemutatót a szalagkordon mögött tolongó, éljenző közönségnek. Az autók pörögtek-forogtak, égett a gumi és a kuplung, de a testi épsége senkinek sem forgott veszélyben.

Oldalkocsis Romet Pony, gyerekkel, anyukával Oldalkocsis Romet Pony, gyerekkel, anyukával

Az autós-motoros őrülettel a közönség abszolút elégedett volt, s mivel a polgármester és a rendőrség is áldását adta rá, idén még nagyobb fába vághatták fejszéjüket a szervezők. A Duna-parti kisváros dimbes-dombos, kanyargós utcáin 4 kilométeres pályát jelöltek ki, amelyen aztán 23 versenyautó, köztük a kétszeres junior Európa-bajnok Szabó Krisztián autókrossz-versenyző szöcskéje is plafonra nyomta az adrenalint.

Mókus volt az idei közönségkedvenc

Ercsiben korábban csak motorcsónakversenyt láthattak az emberek, ma azonban már büszkén mondhatják: nálunk bizony komoly autós-motoros rendezvény is van. Itt nem a stopperrel küzdenek a pilóták, hanem a látvány a főszereplő, úgymond mindenki a közönségnek autózik. Nincsenek divíziók, szigorú műszaki szabályok, csalások és óvások, itt mindenki haver és mindenki imádja, amit csinál.

Fotók és videók százai készültek az őrült show-t bemutató Mókusról Fotók és videók százai készültek az őrült show-t bemutató Mókusról

A ralibemutatót követően Kovács Zsombor gokartversenyző tartott rögtönzött bemutatót, majd jött Mókus, hazánk első számú közönségkedvence, motoros showmestere. Herczeg Balázs (www.trogermokus.hu) tudása és humora legjavát beleadva szédítette és ejtette ámulatba a nagyérdeműt, méltó finálét celebrálva ezzel a 13. Eötvös-napok autós-motoros fesztiváljának.

Ercsi: az ország szívében

Ercsi Fejér megye északkeleti határán, Budapesttől 35 kilométerre délre található, területe 65,31 km2. A jelenleg mintegy 8500 főt számláló Duna-parti település 2000-ben városi rangot kapott. Írásos emlékek már közel ezer esztendővel ezelőtt is említették, az 1600-as évektől pedig egyre népesebb és forgalmasabb kereskedelmi gócpont. Báró Eötvös József itt töltötte gyermekéveit, és itt helyezték örök nyugalomra – emlékét kastély, múzeum, szobor, obeliszk és temetkezési kápolna őrzi.

Nagy felbontású képeket tartalmazó Galériánkat az Autó-Motor Facebook oldalán találják.