Megvan az előnye annak, ha az ember a Tesla elnök-vezérigazgatója: például járhat olyan autóval, aminek a megjelenésére még körülbelül két évet kell várni…

Az autós világot finoman szólva megosztó Cybertruckra sorra érkeznek a megrendelések, de a legbátrabb tervek szerint is csak 2021-ben kaphatják majd kézhez új autójukat az előrendelők.

A várakozási idő persze nem vonatkozik Elon Muskra, aki gond nélkül használja a Cybertruck prototípusát, és mindenhová azzal jár mostanában. Legutóbb például Malibun kapták le, amint egy étterembe tart családjával.

A TMZ beszámolója szerint azonban ez nem véletlen volt, sokkal inkább marketinghúzás, Musk ugyanis szándékosan olyan éttermet választott, ahol köztudottan hemzsegnek a paparazzik.

Sőt, a hírek szerint még egy kis extra borravalót is csúsztatott az étterem személyzetének, hogy hagyják kint a bejárat előtt a kocsit, hogy így pedig minél több kép készülhessen, és bizonyíthassa, már most közlekedésre alkalmas a Cybertruck.

Hiába, ha valamihez ért a Tesla első embere, az a marketing!