Az enyém nagyobb. Ezt már megszokhattuk a havi rendszerességgel megtartott veteránklubunk oszlopos tagjától, aki a Volvo és Renault márkák lelkes híve, civilben meg buszos vállalkozó. A legutóbbi, péntek esti összejövetelre azonban egy alaposan megnyújtott Lincoln Town Car-ral érkezett. Ami még a normál autóbuszokat is túlszárnyalja hosszban, tudom, mert lemértük menet közben – de ne szaladjunk ennyire előre.

A válaszfal miatt korlátozott az első sor térkínálata A válaszfal miatt korlátozott az első sor térkínálata

A látszattal ellentétben nem váltott szakmát, hiszen a hivatalosan 10 személy szállítására alkalmas autó a forgalmi szerint autóbusz – épp csak annyi a változás, hogy az öltöny mellé kalapot is hord a sofőr. No meg nem lehet visszaigényelni az üzemanyag ÁFA-tartalmát, hiszen benzinnel jár a 4,6 literes V8-as. Utóbbi műanyag borításán büszkén hirdetik, hogy bizony (hengersoronként egy darab) felülfekvő vezérműtengely mozgatja a szelepeket – bizony, egy 1997-ben gyártott amerikai autónál ez még említést érdemel.

Nincs ennél elegánsabb autóbusz. A buszsáv azonban tiltott, hiszen nem menetrend szerint közlekedik Nincs ennél elegánsabb autóbusz. A buszsáv azonban tiltott, hiszen nem menetrend szerint közlekedik

Az előéletről annyit tudni, hogy Nagy-Britanniában helyezték először forgalomba 1997-ben – azért egy közel tíz méteres autóval izgalmas lehetett a manőverezés a rossz oldalon lévő volánnal -, onnan 2007-ben került Magyarországra, majd 2009-ben sikerült forgalomba helyezni autóbuszként, miután személyautóként több nekifutásra sem sikerült. Az átépítés a lehető leggazdaságosabban zajlott az amerikai manufaktúrában, a B oszlopnál kettévágták az autót alvázastul, mindenestül, majd jó két métert beletoldva összeillesztették a darabokat. Az alvázgerendába egyszerűen beletoltak egy oda beférő vasat, majd elöl-hátul körbehegesztették a darabokat. A kardántengelyt egy közdarabbal – négy felfüggesztő csapágy van – hosszabbították meg, a tető meg azért kap bőr borítást, mert így leplezni tudják az egyébként elég ronda átmenetet a gyári- és az utólagos tetőlemezek között. A legnagyobb módosítás, hogy a hátsó merev tengelyt nem lap- hanem légrugók tartják, terheléstől függően így mindig szintbe áll az autó. A belső térre már több figyelmet fordítottak.

Esküvőkre és bulikra bérelik jellemzően a Town Car-t, a hátsó rész hivatalosan hétszemélyes - ennyi biztonsági öv van Esküvőkre és bulikra bérelik jellemzően a Town Car-t, a hátsó rész hivatalosan hétszemélyes – ennyi biztonsági öv van

Még abból a korból származik az autó, amikor még nem volt kötelező a menetirányra keresztben lévő ülés, így a hátsó részben a gyári hátsó üléspad mellett egy L alakú kanapé található, no meg rengeteg műanyag fautánzat, némi LED-es lámpa, és egy VHS-magnóval egybeépített, ránézésre kb 12 colos képátlójú, képcsöves tévé. A hátsó teret kiszolgáló rádiót a tetőbe rejtették, a leghátul utazók kezelhetik, ahogy a szellőzés és a válaszfal is innen irányítható. Kell is a ventilátor, a hátsó ajtók ablakát csak félig lehet leengedni. Nagyjából eddig jutottam a leltározással, amikor a többiek beljebb tessékeltek, mondván indulunk.

A tömeg miatt a V8-as ereje csak tisztes helytállásra elég, de legalább nem fogyaszt sokat A tömeg miatt a V8-as ereje csak tisztes helytállásra elég, de legalább nem fogyaszt sokat

Ráadásul egy klasszikus „limó-körre” a belvárosba, péntek 23 óra körül. Feltűnő jelenség az úton az autó, de sajnos legnagyobb bánatunkra nem a hölgyek, hanem a férfiak figyelik. Azon belül is jellemzően a Suzukit/Hondát hajtó fiatal srácok figyelmét vonja magára – biztos a nyomatékról álmodnak. Az egyik hondás még kézifékes fordulót is próbált, de nagyon nem jött össze neki a dolog, majdnem padkát fogott. Jegyezzék meg: dísztárcsával nem sportolunk. Akkor már inkább csupasz lemezfelni…

Nem lehet véletlen, hogy a sebesség mellett a pillanatnyi fogyasztás mutatója a legnagyobb... Nem lehet véletlen, hogy a sebesség mellett a pillanatnyi fogyasztás mutatója a legnagyobb…

Milyen maga a Lincoln Town Car? Ha nem is nagyon, de megindul az autó gázadásra, ilyenkor a pillanatnyi fogyasztás mutatója is a 60 literes érték fölé ugrik. A kötelező „Mennyit fogyaszt?” kérdésre a válasz: 14-15 liter városban, országúton 12-13 literrel elgurul, de ha nagyon nem bírja magát türtőztetni az ember, akkor 25-40 litert is benyakal. A tankolás is problémás, a magyar benzinkutakat nem a 9,5 méteres hosszra méretezték, a kamion/busz kútoszlopon meg csak gázolaj van… Nyoma nincs a hullámzásnak, amit egy ekkora autótól elvárna az ember, de gyors kormánymozdulatra bizony a nagy tömeg miatt nagyokat mozdul a felépítmény is, kapaszkodókból pedig nincs sok a hátsó részben, de azért túléltük a dolgot. Az élményt egyébként óránként 20 000 Ft-ért lehet kipróbálni, és ezért a pénzért még egy üveg pezsgő is jár ajándékba, amelyet a minibárba helyeznek el. Ha ezt elosztjuk 5-6 főre (kényelmesen ennyien férnek el hátul, a 10 főből 3 elöl utazik), úgy már nem is olyan húzós az összeg…

USA-mércével normál méretű nyújtással lett közel 10 méter hosszú az autó USA-mércével normál méretű nyújtással lett közel 10 méter hosszú az autó

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!