Marutihoz való kalaptartók készülnek az új üzemcsarnokban
Marutihoz való kalaptartók készülnek az új üzemcsarnokban

Komló – eddig legalábbis – sok minden volt, csak nem autóalkatrész-gyártó hely. Mostanában azonban változik a kép: a bánya egyik épületében a komlói vállalkozó, Rajnai Attila újabb üzemet nyitott. Mint a jelzőből is kiderült, nem az elsőt. A történet teljességéhez ismerni kell az előzményeket is. Néhány éve a különféle autós kiegészítő cikkeket gyártó (akkor még maszeknak hívták a vállalkozót) Rajnai Attila gondolt egy merészet és megkereste Európa egyik legnagyobb autóöltöztető cégét Ausztriában. A Foha már akkor sokmilliárdos értéket állított elő évente, mégsem átallotta szárnyai alá venni a komlói ötletet. Alakítottak egy vegyesvállalatot amibe – ugye, milyen szokatlan – a nyugati partner a maga minőség-ellenőrzőrendszerét is bevitte apportként.

Mint a gyári: az autó Indiából, a kalaptartó Komlóról származik
Mint a gyári: az autó Indiából, a kalaptartó Komlóról származik

Hozott persze technológiát, gépeket is, de az egészre a koronát mégiscsak a speciális, Q 101 nevű, egyébként Amerikából, a Fordtól származó minőségbiztosítási-rendszer tette fel. A dolog akár figyelemfelkeltő is lehet más, most induló cégeknek. A jó alapanyag, a megfelelő gép ugyanis kevés. A Foha-Rapitur – így hívják a vegyesvállalatot – tudniillik mindjárt induláskor nagy lehetőséget kapott. Spoilereket, légterelőket és más autószépészeti részeket szállíthatott Kanadába és Németországba. Ezekbe az országokba pedig csak egyféle minőségben lehet árut küldeni. A rendszer – még a rendszerváltozás előtt – megtette hatását: a komlóiak megkapaszkodhattak ezeken a piacokon is.

Még néhány pillanat, és megfelelő keménységűvé habosodik a poliuretánból készült spoiler
Még néhány pillanat, és megfelelő keménységűvé habosodik a poliuretánból készült spoiler

A feladat – meg a vele járó munkastílus – szárnyakat adott a régebbi vállalkozásnak is. Ma már 34 -féle, autóba való alkatrészt és kiegészítő cikkeket gyártanak a „régi” termelési ágazatban is, s az, hogy „maszek” a gyártmány, nem is igen érzékelhető az árujukon. Már csak azért sem, mert néhány autógyárnak a gyári beszállítói lettek. Mint osztrák-magyar spoilergyártó vegyes vállalat ez talán természetes is, de ugyanilyen eredményeket tudtak elérni a teljesen magyar tervezésű, gyártású termékekkel is. Nagy valószínűséggel állítható, hogy a sikerben szerepet játszatott az is, hogy a minőségbiztosítási-rendszert megértették, és bármilyen furcsán hangzik, meg is szerették. Ez talán a magyarázat is arra, miként sikerül a két cégnek együttesen oly sok millió forintos bruttó forgalmat csinálnia. Görögországtól Izraelig, Horvátországtól a Cseh és Szlovák Köztársaságig (Favorit-beszállítók) sokfelé keresik és vásárolják a komlói Rati (Rajnai Attila nevéből ered az elnevezés) – termékeket. No persze, kell azért üzleti érzék is. A horvát autósoknak, ugye, új, horvát rendszám jár, az új rendszámhoz pedig új rendszámtartó. Ezek egy része is Komlón készül már. Messzebbre visz az indiai Maruti ügye. A Rati gondolt egy merészet, és ügyes kardánbokszot valamint kalaptartót tervezett és készített a nálunk is népszerű kisautóhoz. A kardándoboz egyúttal „helyben tartja” a szemüveget is, a kalaptartó pedig zárt részében rögzíti az egyébként mindig csúszkáló egészségügyi dobozt is. A tárgyalások már az anyagyárral is megkezdődtek a beszállításról.

Látszólag egyszerű, mégis bonyolult: a Suzuki-gyár elfogadta ezt az antennát
Látszólag egyszerű, mégis bonyolult: a Suzuki-gyár elfogadta ezt az antennát

Ha már a nevekből képzett márkák szóba kerültek: Komlón dolgozik a RÁK, vagyis az autóantennákat gyártó kisiparos, Rajnai Árpád. A korábban zavarszűrőket, vadriasztó sípokat is gyártó üzletember úgy tűnik, „udvari szállító” lesz, hiszen elfogadták antennáját, amelyet a Suzukihoz készített. A dolog természetesen nem ment egyik napról a másikra. Bár korábbi gyártmányai között nem szerepelt a tipikusan japán, szélvédőoszlopba süllyeszthető, két, összetolható részből álló antenna, mégis belevágott. Mintadarabja még Japánt is megjárta a tesztelés során. A Suzuki antenna gyártásakor – ha megkötik a végleges szerződést – is alkalmazni fogják a Q 101-es minőségbiztosítási-rendszert. Ennek lényege, hogy már a bedolgozandó anyagot is ellenőrzik, a minőségi tanúsítvány mellett, és a gyártási folyamatot is végigkíséri az önellenőrzés, nehogy hibás darab kerüljön a következő munkafázisba. Természetesen a végterméket is ellenőrzik, hiszen az amerikai rendszerrel elért japán minőség megtartása lehet csak a cél – Komlón is.

KÉKESI
Fotó: L. Szabó László

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!